DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Túraautó

Paffett elfelejtené 2014-et

Pocsékul alakult a korábbi DTM-bajnok, Gary Paffett idei szezonja. A továbblépésben sokat segít neki, hogy a Mercedes vele hosszabbított leghamarabb 2015-re.

A 33 éves versenyző, aki világéletében Mercedes-pilóta volt, és ezzel a márkával nyerte meg a bajnoki címet 2005-ben, 2012-ben még második lett a bajnokságban, futamot pedig 2013 folyamán is tudott nyerni. Ehhez képest idén mindössze kétszer szerzett pontot – egy nyolcadik hellyel Oscherslebenben és tizedikkel Hockenheimben, az évadzárón –, ezzel a pontverseny 22. pozíciójába szorult, egyedül Vitalij Petrov végzett mögötte a rangsorban.



„Nehéz év volt mindenkinek a csapatban, minden versenyző számára. Végig keményen dolgoztunk, hogy újjáépítsük ne csak az autót, de a csapatot is. Jó dolog tudni, hogy a csapat része vagyok. Keményen dolgozhatunk a tél folyamán, hogy még erősebben térjünk vissza jövőre” – idézi a versenyzőt az Autosport. Paffett biztosan a Mercedes-kötelék tagja lesz a következő évben. „Ezek jó, jó hírek. A lehető leghamarabb összeszedhetjük magunkat.”

A gyenge eredmények ellenére Gary Paffett volt az első, akinek a Mercedes 2015-re is bizalmat szavazott. A márka többi jövő évi versenyzőjének személye hivatalosan egyelőre nem ismert, ellentétben az Audival és BMW-vel, akik pilótáik kilétének többségét már felfedték. Legalább egy új érkező biztosan csatlakozik a stuttgartiakhoz, mivel jövőre hét helyett nyolc autót indítanak az új csapat, az ART segítségével.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: