Szalay Balázs: „Talán furcsán hangzik, de számomra az volt a legjobb pillanat, amikor elhibáztam a nyomot, és egy hatalmas dűne tetejéről orra esve egy tevefűben landoltunk. Teljesen kilátástalannak tűnt a helyzetünk, úgy tűnt, onnan lehetetlen kiszabadulni, hiszen az egyik oldalon egyáltalán nem ért le az autó. De három-négy ásással, centiről centire araszolva onnan is kijöttünk, s ez számomra azt a tanulságot hozta, hogy nincs lehetetlen, a kilátástalan helyzetekből is van kiút.”
Bunkoczi László: „Klassz érzés volt újra ott lenni a Rózsaszín-tó partján, ami a terepralisok számára legendás helyszín, hiszen a célba érkezést jelképezi, azt, hogy teljesítetted a távot, átszelted a Szaharát. Én hetedszer voltam ott, és most is lenyűgözött az élmény, Balázs pedig tizenegyedszer, de rajta is azt láttam, hogy nem változott meg benne az érzés.
Darázsi Zsolt: „Nagyon tetszett a mauritániai homokos játszóház, ahol egy-két helyen már tudtunk tényleg gyorsan menni, és akadtak igazán remek pillanataink. Persze nehéz is volt, de nagyon élveztük. A legjobban az akzsuzsti hurokszakaszt, amely során gyönyörű tájakon autóztunk, és amikor egy kanyonban, a homokfolyóban mentünk, vagy amikor onnan kijöttünk egy meredek feljárón, az felidézte bennem a régi Dakar-érzést, akkor gondoltam azt, hogy itthon vagyok. Afrika varázsa visszatért.”
Szalai Norbert: „A verseny minden pillanatát élveztem – kivéve persze azt, amikor egy kerékcsere közben észrevettük, hogy eltört a laprugónk, mert akkor nagyon megijedtem, azt hittem, hogy itt a vége. Ez a két hét még jobban összekovácsolt minket Zsozsóval (Darázsi) és nagyon jó érzés volt megérkezni a Rózsaszín-tó partjához. Amikor meglátom azt a tavat, mindig boldog vagyok, mert az azt jelenti, hogy célba értünk...”
További videók: https://https://www.youtube.com/opeldakarteam
