DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 28. hétfő

Tom Coronel fia bekerült a Red Bull juniorprogramjába!

A 13 esztendős Rocco Coronel, a túraautós közönségkedvenc Tom Coronel fia pályafutását ezentúl a Red Bull fogja terelgetni, a gokartos tehetség ugyanis bekerült az energiaitalosok juniorprogramjába. A holland tehetség egy F4-es autót tesztelhetett Jerezben, s mivel megfelelő teljesítményt nyújtott, egy korábbi GP3-as versenygépet is kipróbálhatott, az eredmények pedig kellően meggyőzőek voltak, így megkapta a lehetőséget.

rocco-coronel-1

„Megtiszteltetés számomra, hogy a jerezi szétlövést követően engem választottak a Red Bull juniorversenyzői közé. Ez egy jól bevált program, amely már sok versenyzőt juttatott az autósport csúcsára. Az álmom természetesen az, hogy F1-es pilóta legyek, és ezzel a lehetőséggel ez az álom reálissá válik. Mindig is követtem a Red Bull versenyzőit, és figyeltem, hogyan fejlődtek a sportban, és most én is közéjük tartozhatok” – olvasható a közösségi médiában.

rocco-coronel-2

Te beülnél Charles Leclerc mögé egy háromüléses Ferrariba? Ők megtették!

Felejthetetlen élményben volt része a minap Charles Leclerc barátnőjének, édesanyjának és néhány barátjának. Kettesével utazhattak a monacói mögött egy plusz ülésekkel felszerelt Ferrariban, tetőtől talpig az olasz istálló öltözetében.

Charlotte Siné az alábbi sorokat fűzte a megosztott képekhez és videókhoz:

„Köszönjük ezt a különleges és varázslatos élményt! Na és persze... találjátok ki, ki teljesítette a legjobb köridőt! Alig várom, hogy megkapjam a videót a fejemről!”

Ha bárki tud ennél menőbb programot egy átlagos hétfőre, azonnal szóljon! :)

 
 
 
View this post on Instagram

+Ша+ (@charlottesiine) által megosztott bejegyzés

Ugye mától te is Charles Leclerc legjobb barátja akarsz lenni...?

 
 
 
View this post on Instagram

+Ша+ (@charlottesiine) által megosztott bejegyzés

Lewis Hamilton mínusz száz fokban regenerálódott a Török Nagydíj után

A krio-, vagy más néven hidegterápia ma egyike a legnépszerűbb fizikoterápiás eljárásoknak. Számos egészségügyi és sportszolgáltatónál használnak jégszaunát vagy krioterápiás készüléket; a sportolók körében kiemelkedően nagy népszerűségnek örvend.

Hogy miért? Nos, amellett, hogy jótékony hatással bír a sportsérülésekre, segít az ízületek regenerálódásában és a fáradtság, továbbá a depresszió leküzdésében, csökkenti az akut és krónikus fájdalmat, erősíti az immunrendszert, nem utolsó sorban pedig fokozza a sportolói teljesítményt. Nem véletlen, hogy a pilóták közül többen alkalmazzák a módszert, és rendre beszámolnak közösségi oldalaikon a folyamatról.

Ezúttal Lewis Hamilton és fizioterapeutája, Angela Cullen fagyoskodtak néhány percig a mínusz száz fokban. Az eseményeket természetesen dokumentálták.

„Hétfői regenerálódás! Az F1-es szezon márciustól decemberig elég intenzív. Az edzés elengedhetetlen, de a regenerálódás és a testről való gondoskodás még fontosabb. Angela és én évi körülbelül 280 napon keresztül vagyunk úton együtt. Egészségesen étkezünk, nyújtunk, fiziózunk, meditálunk, ejtőernyőzünk, szörfözünk, futunk, edzőterembe járunk... ja, és versenyünk! Megpróbálunk megtenni mindent, és együtt mi vagyunk a legjobb csapat! Íme, a mai krioszaunás kezelésünk... nem szeretem az ilyen hideget, minden alkalommal küzdök a mínusz száz fokos hőmérséklettel. Én mondtam Angelának, hogy a feketék nem fáznak; mi a szigetekről származunk. Az embernek szüksége van a napra!” – írta Hamilton a videó mellé.

Hamilton zenét kérne, Verstappen értékeli a megforgását, és „Valtteri, itt James!” – így szólt a rádió Törökországban

Az F1 ezúttal is összeválogatta nekünk a hétvége legjobb rádióüzeneteit. Lewis Hamilton nemcsak a csapatával, de a csapatrádióval is megszenvedett, és még Bono borzalmas éneklésének is jobban örült volna. Kimi Raikkönen kálváriája az autó legegyszerűbb elemével folytatódott, a másik finn, Valtteri Bottas pedig ezúttal kihagyta a szokásos győzelmi mondatát.

A videó a képre kattintva indul.

Mai stúdióvendégünkkel legközelebb valószínűleg már háromszoros Európa-bajnokként találkozunk

Lezajlott az Autósport és Formula Magazin soron következő, októberi stúdiófelvétele. Egyik vendégünk a csatára készülő Kiss Norbert volt: hétvégén következik a Kamion Európa-bajnokság szezonzárója Misanóban, amelyen 60 pont szerezhető, a magyar pilóta pedig 46 egység előnnyel rendelkezik, így szinte borítékolható, hogy 2014 és 2015 után harmadszor is Európa-bajnokká koronázzák.

Másik vendégünkként Willisits Vilmos, az E-Bambini és Easy60 gokartkategóriák szervezője érkezett, aki a legfiatalabb versenyzőpalánták útját egyengeti. A vele készült beszélgetés vasárnap 13 órakor látható a FIX TV műsorán.

 

Lehullt a lepel: így nézhet ki az „elektromos DTM” versenyautója

A hétvégén rendezték a Német Túraautó-bajnokság szezonzáróját a Norisringen, ahol igen vitatott körülmények között avattak bajnokot, de emellett szombaton egy pillantást vethettünk a jövőre is. A szervezők ugyanis leleplezték a később induló DTM Electric versenysorozat prototípus versenygépét, amely a nevéből adódóan természetesen elektromos hajtással rendelkezik. A bajnokság közleménye szerint az elektromos széria a jelenleg is ismert, GT3-as szabályrendszerű DTM mellett futna majd a jövőben, a képeken is látható 1:1-es modell pedig megmutatja, hogyan nézhet ki a bajnokság jelenleg is fejlesztés alatt álló versenyautója.

dtm-electric-1

dtm-electric-2

Nincs beoltva, futamokat hagyhat ki az orvosi autó sofőrje

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Török Nagydíjra kidőlt az orvosi autó legénysége, a sofőr Alan van der Merwe és társa, dr. Ian Roberts is koronavírusos lett. Van der Merwe a hétvége folyamán, Twitter-oldalán elárulta, másodjára esik át a fertőzésen. Már ez is kisebb vitát generált a posztja alatt, amikor azonban közölte, beoltva sincsen, akkor szabadult el igazán a pokol a dél-afrikai közösségi oldalán. Ő maga beszélt arról, hogy a felelőtlennek titulálás csak a támadások enyhébb formája volt, voltak, akik privát üzenetben zaklatták, a halálát, jobb esetben „csak” a kirúgását kívánva.

Még ha ez utóbbi nem is fog bekövetkezni az oltatlansága miatt, főnöke, az FIA versenyigazgatója, Michael Masi elárulta, előfordulhat, hogy bizonyos futamokon nélkülözniük kell őt. Néhány országnak (például Abu-Dhabinak) ugyanis speciális előírásai vannak a járvány miatt, amibe beletartozhat, hogy az oltás nélkül megtagadják a belépést vagy karanténra kötelezik az utazót. Ez az F1 jelenlegi menetrendjében nem fér bele. „Elég valószínű” – jelentette ki Masi, amikor van der Merwe esetleges helyettesítéséről kérdezték. „Az FIA-nak, a csapatoknak és mindenki másnak is tisztelnie kell az egyes országok szabályozásait” – tette hozzá. Az orvosi autó sofőrje egyébiránt saját döntésből utasította el a vakcinát, bízik az immunrendszerében, ezt pedig Masi szerint ugyanígy tiszteletben kell tartani.

Gokartversenyt nyert az ex-F1-es, rövidesen jön az első nagylemeze

Jaime Alguersuari 2009 és 2011 között versenyzett a Formula-1-ben, majd később feltűnt a Formula-E mezőnyében annak első idényében, mielőtt bejelentette visszavonulását. Idén azonban a spanyol úgy döntött, ismét versenyezne, méghozzá gokartban, a hétvégén pedig rajthoz is állt a spanyol bajnokságban.

alguersuari-gokart-2

A 31 éves pilóta a KZ kategóriában tűnt fel, és bár nem sokat tudott készülni, ugyanis négy hónapig lábadozott egy bordatörésből, a második futamot így is megnyerte Zuerában. „Sokat jelent számomra ez a győzelem. Tudom, hogy messze nem én voltam a leggyorsabb, és nem is az enyém volt a legjobb technika, úgyhogy meglepetés volt ez a siker!” – mondta el Alguersuari.

Jaime_ALguersuari_CEKFinetwork_Podio

Az ex-F1-es versenyző számára amúgy néhány hét múlva újabb mérföldkő fog következni, de ezúttal nem a pályákon, november 5-én ugyanis megjelenik a spanyol első nagylemeze, amelyet a világjárvány ideje alatt, teljes egészében egy otthoni stúdióban vettek fel.

Telefon a főnöknek, fánkevés a dobogón – így ünnepelték Marquezék az austini győzelmet

Ismét bepillanthattunk a kulisszák mögé a MotoGP videója jóvoltából: az Amerikai Nagydíjon idei második, a pályán pedig nyolc versenyből hetedik sikerét arató Marc Marquez egy fogadás miatt fánkot evett a pódiumon, de előtte még megeresztett egy telefonhívást a Repsol Honda távollévő menedzsere, Alberto Puig felé is… De azt is meghallgathatjuk, miről beszélgetett a leintés után a spanyol és a másik két dobogós, Fabio Quartararo és Francesco Bagnaia:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

„A legpiszkosabb srác, aki ellen versenyeztem” – forrnak az indulatok a botrányos DTM-finálé után

Mint arról mi is beszámoltunk, vitatott versenyen dőlt el a DTM idei bajnoki címe a Norisringen. A vasárnapi évadzárónak több mint húszpontos előnnyel vághatott neki Liam Lawson, legfőbb üldözője, Kelvin van der Linde azonban a szombati futamhoz hasonlóan messziről bevetődött mellé a rajt utáni hajtűben, ami miatt a Red Bull-patronált versenyző csak többkörös hátrányban tudta folytatni. Van der Linde aztán a másik talpon maradt esélyessel, Maximilian Götzcel is incidensbe keveredett, ahol viszont ő járt pórul, miközben Götz végül mercedeses kollégái elengedése nyomán győzni tudott, s ezzel az egyaránt nullázó két riválisa előtt nem kis meglepetésre nevető harmadikként behúzta a bajnoki címet.

Az AF Corse Ferrariját vezető Lawson a verseny után nem finomkodott Van der Lindével: „Pontosan ugyanaz történt, mint szombaton. Tényleg azt hittem, tanulni fog belőle a srác, de ugyanazt megcsinálta, mint tegnap. Nyilván ezzel tönkre is tette a versenyemet. Csalódott vagyok a csapatom miatt, megérdemelték volna a címet, egész évben keményen dolgoztak. De ha ugyanaz a srác újra meg újra kilök… Tényleg a legpiszkosabb srác, aki ellen valaha versenyeztem. Úgy tűnik, sosem tanul. Egyik nap sem vette be tisztán az első kanyart, mindkétszer ugyanaz a srác ütött ki, és ez nagyon frusztráló” – idézi Lawsont a Motorsport.com. Audis riválisa azzal védekezett, hogy a fékek nem fogtak megfelelően a start után, ezért nem tudta bevenni jól a kanyart.

Mégsem a Francia, hanem a Kínai Nagydíj helyére kerülhet jövőre Imola

Mint azt korábban megírtuk, a néhány hete kiszivárgott 2022-es Formula-1-es versenynaptár-tervezetben nem volt biztos a Francia Nagydíj helye: felmerült, hogy a Paul Ricard pálya helyett inkább Olaszországba, Imolába utazhat júliusban a mezőny. A tavaly és idén is a koronavírus-járvány miatt beugró helyszín állítólag többéves állandó szerződést köthet az F1-gyel, viszont a RaceFans.net szaklap értesülései szerint végül nem a Le Castellet-i futam helyére kerülhet.

A kínai szervezők szerint ugyanis kétséges, hogy áprilisban versenyt tudjanak rendezni Sanghajban a pandémiás korlátozások okán, így zsinórban harmadik évben maradhat el az ottani nagydíj. A RaceFans.net úgy tudja, hogy bár próbáltak más időpontot találni a Kínai GP-nek, a július nem lett volna praktikus, ősszel pedig már nem tudnák bezsúfolni a többi ázsiai forduló mellé, mivel november közepéig szeretnék befejezni az idényt a katari foci-vb miatt. Így viszont Imola az idei esztendőhöz hasonlóan áprilisban adhat otthont egy F1-es futamnak, s így a Francia Nagydíj is bent maradhat a menetrendben – méghozzá a Magyar Nagydíj előtti hétvégén.

A hírek szerint egyébként a héten tehetik közzé a teljes jövő évi előzetes versenynaptárt, amely 23 fordulót tartalmazhat.

imola-start-f1-dppi

Hogy is volt ez azzal a különleges festéssel?

Miután a Török Nagydíj előtt a Red Bull közzétette, hogy a Honda tiszteletére egyedi, fehér festéssel fog rajthoz állni a hétvégén, a Mercedes máris csipkelődni kezdett bajnoki riválisukkal, emlékeztetve őket a 2019-es Német Nagydíjra. Azon a versenyen a különleges külső csak balszerencsét hozott az Ezüst Nyilaknak. A Red Bull akkor nem ment bele kommentháborúba, most azonban posztoltak egy kedves üzenetet, a Mercedesnek címezve. Na igen, nem mindenkinek van pechje a fényezéssel…

Rajtbaleset okozásáért büntették Micheliszt Mostban

Mindenki megnyugodhat: nem a 2019-es bajnok győzelmét hozó második versenyről van szó, hanem az elsőről. A start után többen is összekoccantak az első cseh WTCR-versenyen, többek között a helyi menő, Petr Fulin is kiesett, a felvételek tanúsága szerint pedig Michelisz Norbi indította el a folyamatot azzal, hogy nekiment hátulról Yvan Mullernek. Erre jutottak a felügyelők is, akik emiatt 30 másodperces büntetéssel sújtották a magyar versenyzőt, aki így a hetedik helyett mindössze a 16. lett, így elbukta a megszerzett kilenc pontját is.

Az összetettben Norbi így a 11. helyen áll, hátránya pedig 50 pont a világkupa-éllovas Yann Ehrlacher mögött. Volt azonban magyar érdekeltségű kedvezményezettje a szankciónak, ugyanis Michelisz hátrasorolásával Mikel Azcona egy helyet előrelépett, így a Zengő Motorsport spanyoljának lemaradása mindössze 25 egység, azaz egy futamnyi a Lynk & Co címvédője mögött a tabella harmadik helyén.

Nem a BRC magyarja volt egyébként az egyetlen, akit utólag büntettek: Thed Björk a második futam újraindításánál lökte meg Nestor Girolamit, emiatt öt másodperces időbüntetést kapott – igaz, a svéd így is maradt a 15. pozícióban.

michelisz-most-wtcr

Vettel vagy Stroll tud egy pohár vízzel a hátán plankelni és fekvőtámaszt nyomni?

Az Aston Martin legutóbbi kihívását Vettel nyerte Stroll-lal szemben:

 

Így tett jó szolgálatot Perez a Red Bullnak és Verstappennek

Lewis Hamilton nagyszerű felzárkózást mutatott be a Török Nagydíjon, miután csak a 11. helyről kezdhette meg a versenyt motorcserés büntetése okán. Egészen az ötödik helyig gyönyörűen zárkózott fel a hétszeres világbajnok, azonban a 34. körben utolérte Sergio perezt, aki briliáns védekezéssel tartotta maga mögött Lewis Hamiltont, ezzel fontos pontokat megmentve csapattársának, a világbajnoki címre ácsingózó Max Verstappennek. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Videó: Így állt vissza a pontverseny élére Verstappen Isztambulban

Bár nem feltétlenül a Török Nagydíj volt a szezon legizgalmasabb futama, de miután egyre közeledünk a világbajnokság végéhez, minden egyes versenyen egyre nő a feszültség a vb-címre hajtó Max Verstappen és Lewis Hamilton, valamint csapataik, a Red Bull és a Mercedes között. Nos, bár ezúttal Valtteri Bottasszal a Mercedes aratott győzelmet, mégis az osztrákok hétvégéje volt ez inkább, mert nemcsak közelebb kerültek az Ezüst Nyilakhoz a konstruktőri pontversenyben, de egyéniben ismét Max Verstappen állt az élre. Nézzétek meg, hogyan! A videó a képre kattintva tekinthető meg!

A Ferrarinál ma sok minden eldőlt

A  „szezon legütősebb challenge-párosa” címet már biztosan magáénak tudhatja Charles Leclerc és Carlos Sainz. A Ferrari két fiatal pilótája ugyanis rendre vállalja, hogy megméretik magukat egymással szemben, hol így, hol úgy. Korábban bármixerként, majd emoji-szakértőként, máskor dobozba rejtett tárgyak tapintással való felismerésével próbálkoztak, de akad még ennél jóval több is a listán.

A Török Nagydíj előtt a Jenga következett a sorban, így ők ketten, további két Ferrari-csapattaggal maguk mögött, a paddockban vágtak neki az őrjítő jengapartinak.

Leclerc és Sainz külön csapatot alkottak, mindkettejük csapattársa egy-egy ferraris volt. A két pilóta kő-papír-ollóval döntött arról, ki kezdje a partit, majd egymás szivatásával és folyamatos megzavarásával bonyolították le az újabb kihívást, melynek győztese...

... kiderül a videóból! 

Kié is a Török Nagydíj pole-pozíciója?

Az idei szezonban elsősorban a sprintek miatt már olyan alapvető dolgok is megkérdőjeleződtek, hogy ki számít egy adott hétvége pole-pozíciósának. Ugyan a Török Nagydíj hétvégéjén nem rendeztek sprintkvalifikációt, a kérdés mégiscsak felmerült, hiszen bár Lewis Hamilton futotta a leggyorsabb kört a szombati időmérőn, mégis Valtteri Bottas indul az élről, miután a brit motorcsere miatt hátrébb kerül a rajtrácson.

A sajtótájékoztatón ez komoly dilemma volt, Hamilton pedig egyenesen az időmérő első helyezettjének járó jutalmán fejezte ki a véleményét.

Balesete után újra versenyzik a Williams tartalékosa

Jack Aitken még július végén, a Spái 24 óráson szenvedett kulcscsonttörést és csigolyasérülést, miután az Eau Rouge-ban tömegbalesetbe keveredett. A brit-koreai pilóta, aki tavaly a Williams tartalékosaként Formula-1-es versenyen is részt vehetett, azóta a felépüléssel töltötte az idejét, most azonban eljött az idő, hogy újra versenyautóba ülhessen. A GT World Challenge európai sorozatában állt rajthoz a hétvégén.

Raikkönen és az itatórendszer kapcsolata az F1 legnagyobb viszályává nőtte ki magát

Mint azt mi is megírtuk, Kimi Raikkönen igencsak ingerülten adta csapata tudomására, hogy már megint gond akadt az Alfa Romeo itatócsövével Isztambulban. Nem ez az első eset, hogy a finnek ilyen jellegű problémája van: az F1 Instagramja össze is szedte a Hungaroringen kirobbant „viszály” eddigi állomásait.

 
 
 
View this post on Instagram

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

A kör, ami nem volt a legjobb, de pole-t ért szombaton - videó

Ugyan Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Török Nagydíj szombati időmérőjén, de a pole-t mégis Valtteri Bottas szerezte meg a világbajnok motorcseréje miatt. Ezért az F1 is Bottas időmérős körét "tálalta" úgy, mint pole-kör - nézzük meg erre a linkre, vagy a képre kattintva.

pf1_18