DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek

Hét éve nem történt olyan, mint most Sargeanttal

Érdekes statisztikára világított rá a Racingnews365.com: utoljára 2017-ben váltottak le egy F1-es pilótát szezon közben úgy, hogy az illető nem a Red Bull valamelyik csapatánál versenyzett. Hét évvel ezelőtt a Renault döntött a csere mellett, Jolyon Palmer F1-es karrierje ért véget év közben, de itt is megjelent a Red Bull: az energiaitalosoktól szerezte meg Enstone Carlos Sainzot Palmer helyére.

f1-zandvoort-saturday-5

fotó: Ollé Iván

25 évvel ezelőtt egy nagyon fiatal versenyzőt szerződtetett le a McLaren

1998-ban ezen a napon jelentette be a McLaren egy 13 éves brit gokartversenyző igazolását utánpótlásprogramjába – igen, Lewis Hamilton volt az illető. A csapat maga emlékezett meg a hétszeres világbajnok pályafutásának kezdeteiről.

Szakított kedvesével Fernando Alonso

A tavalyi év elején keltek szárnyra a pletykák, miszerint Fernando Alonso és az osztrák sportkommentátor, Andrea Schlager egy párt alkotnak, amit áprilisban meg is erősítettek, de kapcsolatukról egyébként más versenyzőkhöz képest meglehetősen keveset árultak el a nyilvánosságnak. Alonso most az Instagramon tette közzé, hogy szakítottak Schlagerrel, aki a múlt hónapban még párja szerződéséről nyilatkozott.

„Szeretnénk közölni veletek, hogy kapcsolatunk véget ért. Szerencsések vagyunk, mert fantasztikus időt töltöttünk együtt, s ez a továbbiakban is így lesz, csak már másfajta érzelmekkel. Ahogy talán ki is derült, továbbra is együtt dolgozunk több projekten a pályán és azon kívül is, amit egymás iránti szeretettel és tisztelettel fogunk folytatni. Úgy gondoltuk, hogy úgy helyes, ha ezt megosztjuk veletek, mivel mindannyian nagyon támogatóak voltatok velünk. Köszönjük ezt nektek. Szeretettel: Fer és Andrea.”

schlager

Megsérült egy néző a Magnussen autójáról leszakadt darab miatt

A nézőtérre is beesett egy törmelékdarab, mikor Kevin Magnussen balesetet szenvedett az Ausztrál Nagydíj 55. körében. A Haasról nem csupán az abroncs szakadt le, de a futómű darabjai is letörtek. Az egyik elem átrepült a védőkerítés felett és a nézőtéren álló rajongók közé esett. Többen reagáltak és elmozdultak, egy nézőt, Will Sweetet azonban eltalált a darab a karján – súlyos sérülést nem okozott, de egy vérző vágást ejtett az alkarján.

„Inkább szerencsésnek érzem magam, mert nem volt olyan súlyos, mint lehetett volna. Egy elég nagy törmelék volt, mellettem pedig a menyasszonyom állt, aki alacsonyabb nálam. Engem a karom magasságában ért, de őt talán a fején találta volna” – idézi az ausztrál 7news a rajongót, aki szerencsésnek tartja a kimenetelt: először azt hitte, egy apró törmelék találta el, ő is meglepődött, milyen nagy volt az alkatrészdarab, amely bezuhant a nézőtérre.

Sweet elmondta, miután az alkatrész lezuhant, dulakodás támadt mögötte: a rajongók küzdöttek, hogy megszerezzék a relikviát. A nyertes megengedte, hogy készítsen egy képet a darabbal – miközben vérzett a keze –, aztán elvitte a Haas-alkatrészt. A sérültet a helyszínen levő mentősök látták el, a szervezők közül senki sem ment oda hozzá.

NASCAR: Larson sikerével megható diadalt aratott a Hendrick Motorsports

A Cup Series idei hetedik fordulóján Richmondba látogatott el a mezőny, ahol gyakorlatilag mindenki a sötétben tapogatózott, mivel az időjárás viszontagságainak köszönhetően a versenyzőknek esélye sem volt normálisan kipróbálni az autóikat és még az időmérő is elmaradt. Ennek köszönhetően a metrikus rendszer szerint határozták meg a rajtsorrendet, így Alex Bowman kaparintotta meg a pole-t az április 2-án megrendezett futamon. Ez a nap a Hendrick Motorsports számára az emlékezésről szólt, hiszen a futam napján lett volna 43 éves a tulajdonos Rick Hendrick gyermeke, Ricky Hendrick, aki 2004 októberében több családtagjával együtt egy szörnyű balesetben vesztette életét, amikor lezuhant a repülőgépük.

A NASCAR egyik legsikeresebb csapata tehát nyilván szeretett volna méltó módon megemlékezni róla, ez pedig sikerült is, bár nem volt egyszerű dolguk. Az első szakaszt ugyan William Byron simán nyerte, a folytatásban pedig csak Kyle Larson került a csapattársa elé, de a 2021-es bajnok a pitroadon összeütközött Daniel Suarez autójával, emiatt sérült autóval teljesítette a második etapot, a vezetést pedig hamar elveszítette. Byron dolgát eközben a forgalom nehezítette meg, így végül a Joe Gibbs Racing rutinos pilótája, Denny Hamlin vitte el a szakaszgyőztesnek járó bónuszpontokat, ennél több azonban nem jutott a számára.

Mivel a szerelői hibáztak, sok időt veszített, csapattársai közül viszont Martin Truex Jr. és Christopher Bell is versenyben voltak még a győzelemért, utóbbi ráadásul főszereplővé vált a futam utolsó szakaszában, amikor kiforgatta Byront, kivéve őt a játékból. Ekkora már ismét Larson volt az élen, akit meglepő módon Chase Elliott helyettese, Josh Berry követett a második helyen. A 9-es autó pilótáját az első szakaszban még Hamlin ütötte ki, de a Hendrick kiváló stratégiájával sikerült felkapaszkodnia. Ők végül a célba is így értek be, ezzel kettős győzelmet aratva a csapatnak. Larson ráadásul ugyanazzal a festéssel és rajtszámmal lett a szezon hatodik győztese, amivel 2002-ben Ricky Hendrick is versenyzett, ezzel megható pillanatokat okozva csapata számára.

„Nem láttunk semmit” – Perez szerint más miatt is veszélyes volt az utolsó újraindítás

Több versenyző is kifogásolta a verseny végi Kevin Magnussen-féle baleset után belengetett piros zászlót, valamint azt, hogy mindezek után állórajttal indították újra az Ausztrál Nagydíjat az utolsó két körre, ami több balesetbe és káoszba is torkollott. Ám Sergio Perez, aki a bokszutcából indulva az említett incidensözönt is kihasználva ötödikként ért célba, egy másik szempontra is felhívta a figyelmet: az utolsó újraindításnál már túlságosan is lemenőben volt a Nap, így annak fénye elvakította a pilótákat.

„Nagyon veszélyes volt” – idézi a Red Bull mexikói pilótáját a RacingNews365.com szakoldal. „Először is a bemelegítés, másrészt semmit nem láttunk a Nap miatt. Nem versenyezhettünk ilyen körülmények között. Egy nap ebből egy nagy baleset lesz. Az utolsó három körben csak utasok voltunk, ahol nem láttunk semmit. El kellett kerülnöm Gaslyt, abszolút nem lehetett semmit látni az 1-es kanyar felé.”

f1-perez-redbull-aus

Sargeant is „furcsa” balesetet okozott, de őt nem is vizsgálták – videó

Az Ausztrál Nagydíj utolsó állórajtos újraindításánál csak egyszer ismételték a közvetítésben, hogy nemcsak Carlos Sainz és Fernando Alonso, valamint a két Alpine ütközött, hanem az 1-es kanyar féktávján Logan Sargeant is felöklelte Nyck de Vriest. Ám míg a másik két incidenst vizsgálta a felügyelőség, sőt Sainzt meg is büntették, az amerikai esetében ez nem történt meg, így értelemszerűen a szankciót is elkerülte a Williams újonca.

Maga Sargeant így beszélt a történtekről a Formula-1 hivatalos honlapjának: „Az utolsó újraindítás eléggé furcsa volt. Úgy éreztem, ugyanúgy fékeztem, mint az előző két újraindításnál, de úgy festett, semmi sem érte el a megfelelő hőmérsékletet: sem a gumik, sem a fékek. Ráléptem a pedálra, és egyből blokkolt mindkét első kerék, nem tudtam mit tenni onnantól kezdve. Elnézést kérek Nycktől, nem akartam, hogy így érjen véget a nap, ami így is elég kemény és csalódáskeltő volt.”

Videó: Így árasztották el a nézők a melbourne-i pályát

Nem elég, hogy maga a Formula-1-es Ausztrál Nagydíj és főleg annak végjátéka roppant kaotikusan alakult, még nézők egy jelentős csoportja is bejutott a pályára a leintésnél, amikor még autók haladtak az aszfaltcsíkon. Mint megírtuk, emiatt rendhagyó módon még a verseny promótereit is beidézték a felügyelők a futamot követően!

A stewardok ítélete szerint a szervezők valóban megszegték a Nemzetközi Sportkódex biztonság lebonyolítására tett erőfeszítésekről szóló pontját. A dokumentumban kiemelték, hogy a nézők egy része még Nico Hülkenberg félreálló autójához is odajutottak, amelyen ráadásul még pirosan világított a lámpa, ami azt jelzi, hogy az elektromos töltés miatt nem biztonságos hozzáérni a versenygéphez. A felügyelők ítélete szerint a promóternek alapos vizsgálatot kell lefolytatnia június végéig a történtek kapcsán, egyúttal az ügyet formálisan a Motorsport Világtanács elé is beterjeszti, hogy szükséges-e ezen kívüli lépéseket tenni vagy esetleg büntetéseket hozni.

A lenti nézőtéri videókon egyébként jól látszanak a pályára bejutó nézők:

Döntöttek a felügyelők Gasly és Ocon ütközése ügyében

Az utolsó állórajtos újraindítást követően a Carlos Sainz–Fernando Alonso koccanás által kiváltott káosz egyik jelenete volt, ahogy összeért a két Alpine: Esteban Ocon próbálta előzni Pierre Gaslyt, ám utóbbi ezt nem észlelte, így ütköztek és mindketten a falban végezték. A felügyelők utólag vizsgálták az incidenst, s néhány órával az Ausztrál Nagydíj leintését követően meg is született az ítélet: nem büntetik egyik felet sem a történtek miatt.

A stewardok az indoklásukban kiemelték: az érintettek meghallgatása és a felvételek megtekintése után úgy ítélték meg, hogy az incidens „első körös balesetnek” minősíthető. Ezzel egyébként Gasly elkerülte, hogy esetleg büntetőpontok gyűjtsön be: jelenleg 10 pont van a licenszén, s további kettő azt eredményezné, hogy ki kell hagynia a soron következő nagydíjat.

ocon-gasly-video

Alonso szerint túl szigorú Sainz büntetése

Fernando Alonso sorozatban elért harmadik dobogós helyezése komoly veszélybe került, amikor a harmadik állórajtot követően Carlos Sainz megforgatta, és csak azért állhatott fel a pódiumra, mert pillanatokon belül újabb piros zászlót lengettek be. Sainzot megbüntették, így végül pontot sem szerzett – amivel Alonso nem értett egyet:

„Szerintem ez a büntetés túl szigorú. A rajt utáni első körben mindig nehéz megítélni, hogy milyen a tapadás, szándékosan pedig nem megyünk neki másnak, mert tudjuk, hogy ezzel a saját autónk épségét és a helyezésünket veszélyeztetjük. Néha olyan helyzetben találod magad, amiben nem szeretnéd, de ez része a versenyzésnek. Még nem néztem meg kellő alapossággal a visszajátszást, de ez túl szigorúnak tűnik számomra.”

alonso-melbourne-podium

Még az Ausztrál Nagydíj promóterét is berendelték a versenyfelügyelők

Ilyenről eddig nem nagyon hallottunk a Formula-1-ben: a stewardok testülete, amely a nagydíj után behívta meghallgatásra Pierre Gaslyt és Esteban Ocont a páros ütközése, valamint a Haas csapatképviselőjét az óvás miatt, a versenyt lebonyolító AGPC (Australian Grand Prix Corporation) képviselőjét is beidézte helyi idő szerint 20:15-re. Az ok, hogy nézők léptek be a pálya területére a verseny befejezése előtt.

A RaceFans.net szerint a vizsgálódás Lewis Hamilton jelentése alapján történt, ő közölte, hogy az egyes kanyarban közvetlenül a kockás zászló után emberek vannak a pályán.

Az Albert Park azon pályák közé tartozik, amely beengedi a rajongókat, de a mai futam előtt is külön felhívták a látogatók figyelmét, tilos a kerítésen belülre lépni addig, amíg nem megy el előttük a megfelelő autó, amely villogó zöld fénnyel és szirénával jelzi a szabad utat. Egyébként a korábbi években is előfordult már, hogy nézők hatoltak be idő előtt a pályára, például 2017-ben – komolyabb következmények nélkül.

Fotó: DPPI

Hivatalos: Óvást nyújtott be a Haas

Először a Sky Sports számolt be arról, hogy a Haas szándéka megóvni az Ausztrál Nagydíj végeredményét, a hírt pedig az FIA közleménye erősítette meg. A rövid dokumentum arról szól, hogy a Haas istálló képviselőjének jelentkeznie kell a négy versenyfelügyelőnél helyi idő szerint 19:30-kor (ez közép-európai idő szerint 11:30), mégpedig a 18:29-kor beadott óvás kapcsán, amely a 2023-as Ausztrál Nagydíj ideiglenes végeredményére vonatkozik.

A dokumentum ennyi, de kitalálható, hogy az óvást az utolsó újraindítás sorrendje miatt adták be. Az FIA hosszas tanakodás után megszületett döntésének fő kárvallottja a Haas és Nico Hülkenberg volt: a piros zászló idején negyedik helyen álló németet nyolcadik pozícióba sorolták vissza, mikor az előző megszakítás sorrendjét vették figyelembe az aktuális állás helyett. Carlos Sainz büntetésével Hülkenberg harmadik helyet szerezhetett volna meg, a Haas által vitatott döntés folytán viszont csak hetedik lett.

Azaz a versenyidőben 2 óra 32 percre nyúlt Ausztrál Nagydíjnak még mindig nincs vége…

Fotó: Haas

Ezért nem kapott büntetést a rajtpozícióért Verstappen

Az Ausztrál Nagydíjon készült felvételek (elsősorban az alább látható, nézőtérről lőtt fotó) kezdtek el keringeni a közösségi médiában: ezeken az látható, hogy a holland versenyző megkérdőjelezhető szabályossággal foglalta el rajtkockáját, az autó orra jócskán túlnyúlt előre, egyik kereke pedig az elülső vonalon volt.

A The Race szaklap arról ír, hogy a melbourne-i futamgyőztes elsősorban a második újraindításnál lógott ki előre, de az eredeti rajtnál is előrébb állt a megszokottnál. Szabálytalanul elfoglalt rajtpozíció miatt büntették Esteban Ocont és Fernando Alonsót az első két versenyen (igaz, akkor a probléma az oldalsó kilógás volt), Verstappen azonban megúszta a vizsgálatot és a retorziót – a szaklap információja szerint az FIA ránézett a felvételekre, és megállapította, hogy Verstappen kerekei érintkeznek a fehér vonallal – szabálytalannak az minősülne, ha nem lenne érintkezés köztük.

Toto Wolffot meg is kérdezte a Sky Sports arról, a Mercedes óvhat-e a beállás miatt, a csapatvezető pedig szintén azt a választ adta: a felvételek alapján nem lehet belekötni Verstappen rajtjába. További adalék, hogy a Red Bull ferdén állt be a rajtrácsra, hogy Lewis Hamilton ellen védekezzen az újraindulásnál, ezért a képen látható bal oldali kerék előrébb helyezkedett el, mint a jobb oldali.

Bottas és Perez a bokszutcából rajtol az utolsó sor helyett

Valtteri Bottas és Sergio Perez, akik az utolsó rajtsorból, 19. és 20. helyről kezdték volna az Ausztrál Nagydíjat, a bokszutcából startolnak.

Bottas esetében az Alfa Romeo változtatott a felfüggesztésen, a szombaton motorfékproblémákkal küzdő Perez Red Bulljába pedig új erőforráskomponensek kerültek, köztük energiatároló és vezérlőelektronika. Mindkét eset a parc fermé-szabály megsértésének minősül.

„Ó ba…” Russellt is megijesztette a tűz a bokszban

Az Ausztrál Nagydíj betétprogramjaként szolgáló V8 Supercars versenyén látványos incidens történt: James Courtney bokszba húzott, miután Ford Mustangja kigyulladt, s a garázsok elé érve lángba és füstbe borult az autó. Szerencsére a versenyző a rivális csapatok segítségével el tudta hagyni az autót, de a jelenet kétségkívül ijesztő volt.

A remek időmérőt záró George Russell is megijedt, hiszen a Sky Sportsnak adott interjúját így szakította meg, amikor meglátta az esetet: „Hú, most látom, mekkora tűz van. Ó ba*******! Kiszállt? Remélem, jól van, innen is érzem a füstöt!”

Pirelli: Nehéz a döntés az F1-es folytatásról

A Pirelli kizárólagos gumiszállítói szerződése 2024 végén lejár, így az FIA a múlt hónapban kiírta a tendert a királykategória, s ezzel együtt az F2 és az F3 beszállítói pozíciójára 2025-re és a következő két évre. Az olasz cég motorsport-igazgatóját, a korábban a Formula Podcastben is vendégeskedő Maria Isolát arról kérdezték, mennyire könnyű a döntés az újabb pályázat benyújtásáról – a legutóbbi hasonló tender esetén egyébként nem volt ellenfele a Pirellinek.

„Sosem könnyű erről dönteni, mivel sok erőforrást és pénzt fektetünk be a Formula–1-be, az eredményekkel viszont egyelőre elégedettek vagyunk. 13 év egy hosszú időszak, és hogy újabb három-négyig folytassuk, az még nagyobb elkötelezettséget jelent, de a sportág jelenleg nagyon egészséges, elégedettek vagyunk a helyzetével, ahogy a mi szerepünkkel is. Próbáljuk még jobbá tenni a versenyzők, a csapatok, az FIA és az F1 kérései alapján” – mondta Isola, aki azt is elárulta, hogy a korábbiaknál összetettebb és bonyolultabb a pályázati dokumentáció.

pirelli-2023

Kiborult az ismert riporter Michael Masi feltűnése miatt

A Sky Sports riportere, Ted Kravitz, akinek tavalyi megnyilvánulásai odáig vezettek, hogy a Red Bull egy időre bojkottálta az F1-et közvetítő csatornák egyik legbefolyásosabbikát, ismét megragadta az alkalmat, hogy a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjon történtekről lamentáljon, ezúttal Michael Masi felbukkanása kapcsán. Az F1 történetének egyik legvitatottabb szezonzáróját követően menesztett versenyigazgató jelenleg a hétvége egyik betétprogramjaként szolgáló Supercarsban tevékenykedik, ezért bukkant fel a paddockban – ami Kravitznél kicsapta a biztosítékot:

„Zárjuk a Mercedest egy négybetűs név kimondásával, mely fontos, hiszen jelen van ma: Masi” – tért rá váratlanul Masira Kravitz a Ted’s Qualifying Notebook című videójának Mercedest taglaló részének végén. „Michael Masi, az FIA ex-versenyigazgatója először jelenik meg a paddockban azóta a végzetes 2021 decemberi nap óta. A versenyzőknek köszönt, a Mercedes embereinek viszont nem köszönt.”

„Nem igazán akarok… Na jó, valójában bele akarok menni, pontosan tudják önök is. De nem teszem. Mit csinál… Jó, Ausztráliában most ő vezeti a V8 Supercarst, az ausztrál túraautó-bajnokságot. De mit csinál itt, miért jött vissza az F1-es paddockba? Vannak pletykák, melyek szerint a Formula–1 vissza akarja kapni őt, mert Niels Wittichnek segítségre van szüksége a versenyirányítási munkában. De ez nem fog megtörténni.”

„Mit csinál Michael Masi a paddockban?”

Az alábbi videóban 13:57-től kezdődik az ominózus szakasz:

Nem várható eső az Ausztrál Nagydíjon

A különböző időjárás-előrejelző szolgáltatások 0 és 10 százalék közé teszik az esélyét, hogy a vasárnapi Ausztrál Nagydíjat eső zavarja meg. A Meteo France 17 fokot valószínűsít széllel és némi felhőzettel. Utoljára a meglehetősen emlékezetesre sikeredett tavalyi Japán Nagydíjon volt esős verseny az F1-ben.

melbourne

Alonso: Több súlyzó, kevesebb szénhidrát, későbbi indulás

Az idei szezon egyik legnagyobb szenzációja, a 42. születésnapjához közeledve is csúcsformában lévő Fernando Alonsót Melbourne-ben arról kérdezték, mit tud tenni azért, hogy az F1-es standardekhez képest előrehaladott életkorban is megőrizze a szükséges erőnléti állapotát. Alonso pedig örömmel válaszolt is:

„Változtattam az edzési és utazási rutinomon, valamint azon is, hogy mit eszem. Fiatalabb korommal összehasonlítva többet kell súlyzóznom, mint kardióznom, hogy megmaradjon az izomzatom. Visszavettem a szénhidrátfogyasztásból. Vagy például régebben még a hét elején érkeztem Melbourne-be, vasárnap vagy hétfőn, most viszont olyan későn indulok el, amilyen későn csak lehet. Még ha ezzel rosszabb is lesz a jet lag, kulcsfontosságú számomra, hogy olyan sokáig töltődjek otthon, amilyen sokáig csak tudok.”

alonso-melbourne-csutortok

Elszabadult az április 1: Új csapat az F1-ben!

Ez az évnek azon napja, amikor még a szokottnál is jobban kell vigyázni, hogy mit hiszünk el az internetnek. Egy sokak számára ismerős cég jelentette be, hogy 2026-ban csapatot indítanak az F1-ben!

Masi nyitott a párbeszédre és találkozásra, Wolff és Hamilton nem

A nem kis részben a téves versenyigazgatói döntése miatt botrányos végjátékot hozó 2021-es évadzáró Abu Dhabi Nagydíj óta először tűnt fel az F1-es paddockban Michael Masi, aki a betéteseményként szolgáló helyi Supercars bajnokság vezetésében tölt be fontos szerepkört. Természetesen a helyszínen nem kerülhette ki a másfél évvel ezelőtti történésekre vonatkozó kérdéseket sem, és mint elmondta, attól sem zárkózik el, hogy az akkor hátrányosan érintett Mercedes embereivel találkozzon: „A döntés az övék. Mindig is azt a nézetet képviseltem, hogy nyitva állnak az ajtók mindenki előtt, amióta megérkeztem az F1-es paddockba, s ez így is marad” – fogalmazott Masi a News Corpnak.

Úgy fest azonban, hogy a másik fél nem nyitott erre. Lewis Hamilton már csütörtökön elmondta, hogy nem fogja megkeresni Masit: „Nem. Csak a saját jövőmre koncentrálok: arra, hogy újra győzhessek. Nincs mit mondanom” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok, de a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is hasonlóan reagált arra a kérdésre, tervez-e találkozni a volt versenyigazgatóval: „Nem. Ez a múltban történt, egy nagyon kellemetlen időszakban.”

f1-masi