DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
Hírösszefoglaló

Véget ért a flört, megszakadt a szív – pénteki F1-es hírek és sztorik

A Renault a motorprogramról, Toto Wolff pedig Verstappen megszerzéséről mondott le, a Williams szerint övék lesz a legerősebb páros, a pénz miatt engedték el az újoncsprintet.

Pénteki hírösszefoglalónkat kezdjük Toto Wolff nyilatkozatával, aki úgy döntött, hogy szünetelteti a világbajnoki címvédő Max Verstappen megszerzésére tett kísérleteket, mivel a 2025-ös párosukkal, a George Russell, Andrea Kimi Antonelli kettőssel szeretne sikereket elérni.

russell-wolff-antonelli



Más is beszélt Verstappenről, méghozzá egészen más szemszögből: a Szingapúrban stewardként tevékenykedő Johnny Herbert elmesélte, hogy zajlott a holland meghallgatása a híre káromkodásügyben – mint elmondta, a háromszoros bajnok nagyon fel volt háborodva, de nem akartak neki pénzbüntetést adni, ezért döntöttek a társadalmi munka mellett.

Az elmúlt időszak fontos történetszála volt az F1-ben a Renault motorgyártói tevékenységének felfüggesztése, aminek következtében az Alpine istállója a jövőben Mercedes-motorokkal folytatja szereplését a királykategóriában. A Renault vezérigazgatója, Luca de Meo elmondta, hogy nem volt könnyű meghozni a döntést a motorprogram beszántásáról, valósággal megszakadt a szíve, de nem volt más választás, ugyanis az Alpine F1-es projektje évek alatt összeomlott volna, ha minden így ment volna tovább.

alpine-logo

Aztán folytassuk a Red Bull egyik kulcsemberével, Helmut Markóval, aki több témáról is megnyilatkozott: egyrészt kifejtette, hogy „csak” két dologra van szükségük a vb-harc megfordításához, méghozzá a működési tartomány kiszélesítésére és a tempó fokozására, másrészt pedig azt is aláhúzta, hogy Bearman remek beugrásai és Colapinto ígéretes debütálása bizonyították, hogy érdemes fiatalokba fektetni a bizalmat.

És még mindig Marko, aki Mick Schumacherről is beszélt, és elmondta, hogy szerinte abban az esetben, ha a Sauber Valtteri Bottas szerződésének meghosszabbítása mellett dönt 2025-re, az Mick Schumacher F1-es pályafutásának a végét jelentheti, s ha ez így alakul, a németnek érdemes lenne inkább az endurance-versenyzésre fókuszálni a továbbiakban.

mick-schumacher-2024

Aztán arról is ma írtunk, hogy hiába volt meg a széleskörű támogatás azzal kapcsolatban, hogy már az idei szezon végén megrendezzék a fiatal versenyzők sprintfutamát, végül azért halasztották 2025-re az esemény bemutatkozását, mert több probléma is erre késztette az illetékeseket – köztük aligha meglepő módon a pénz. Sprintből persze így is látunk még párat idén, ahogy az kiderül az ide kattintva elérhető összegzésből.

FormulaPlusz rovatunkban statisztikai érdekességekkel jelentkeztünk, azt vettük számba, hogy melyik csapatok azok, ahol jellemzően befejezik pályafutásukat a pilóták. A jelenlegi 10 csapatból az elmúlt 10 évben 28 versenyző vonult vissza, közülük 22-en négy istállóból, s csak hatan a maradék hatból – és az is kiderül, melyik az a csapat, ahonnan történetük során idén először igazol át valaki másik istállóhoz.

hulkenberg-2024

A Williams csapatfőnöke, James Vowles egy érdekes, és talán kissé „túl optimista” nyilatkozatot fogalmazott meg, miszerint 2025-ben övék lesz a legerősebb pilótapáros a Sainz–Albon kettőssel. További F1-es híreink között pedig szerepelt az, hogy Nigel Mansell a spielbergi előzési kísérletet nevezte meg Norris legnagyobb idei hibájaként; Oscar Piastri felidézte, hogy mennyit tanult a 2022-es „kihagyott” évben, de inkább azért versenyzett volna; a Red Bull pedig a Haastól szerződtetett versenyzőnőt.

Megkezdődött a MotoGP japán hétvégéje, ahol a Q2-be jutás volt a tét pénteken: Brad Binder bizonyult a leggyorsabbnak, a KTM ráadásul rajta kívül is erősnek tűnt, hiszen Pedro Acosta negyedik lett, Enea Bastianini nagyot bukott, míg Takaaki Nakagami váratlanul erősen teljesített az LCR Hondával – de így se fért be a legjobb tíz közé.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: