DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő

Ítéletidő Silverstone-ban, nem tartották meg az F3 sprintfutamát

Szörnyű ítéletidő csapott le Silverstone-ra a szombati nap elején, ezt pedig először a Formula-3-asok bánták. A juniorkategória sprintfutamát ma reggel kellett volna megrendezniük, viszont a zuhogó eső miatt többször is elhalasztották a rajtot, mígnem teljesen eltörölték a versenyt. Az eső mértékét jól mutatja, hogy még a biztonsági autó is majdnem a sóderágyban végezte, mikor kiküldték a pályára felmérni a körülményeket.

Mivel a Formula-1-es menetrendet nem szeretnék felborítani a betétfutamok miatt, az F3-as futamot csak akkor tudják pótolni a mai napon, ha sikerül találni neki helyet a programban a délután folyamán úgy, hogy az nem ütközik az F1-es harmadik szabadedzéssel és az időmérővel. Előbbi tervezett kezdési időpontja magyar idő szerint délután fél egy.

Frissítés: A futamot magyar idő szerint ma este hét órára rakták át. 

Dögös Ferrarira cserélte kilencéves Golfját Carlos Sainz

„Már nem csak Ferrari-pilóta, hanem Ferrari-tulajdonos is vagyok” – magyarázta a közösségi oldalára feltöltött videóban Carlos Sainz, amelyen elárulta, hogy megvásárolta első saját utcai autóját, egy Ferrari 812 Competizionét. A spanyol versenyző mostanáig egy Golf GTI-vel közlekedett, amelyet még apja vett neki 18 éves korában. A Ferrari 812 Competizione 6,5 literes V12-es motorral van felszerelve és 830 lóerő leadására képes, a Sainz által birtokolt példány pedig magán viseli az F1-es futamgyőztes jegyeit is: például a becenevévé vált „Smooth Operator” felirat is megtalálható rajta.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

Daytonai 24 órás: Szoros versennyel és kettős Acura-sikerrel indult a sportautózás új korszaka

A szokottnál is nagyobb figyelem övezte az IMSA WeatherTech Championship idénynyitóját, a legendás Daytonai 24 órást, hiszen ezen a versenyen láthattuk először élesben az itt GTP-nek nevezett új sportautós csúcskategória versenygépeit, az LMDh-autókat, amelyek az amerikai széria mellett az Endurance-világbajnokságon is feltűnhetnek a Hypercarokkal közös géposztályban – s a négy most jelenlévő gyártó közül a Cadillac és a Porsche így is fog tenni már idén, míg a BMW jövőre csatlakozik a WEC mezőnyéhez (az Acura Le Mans-i részvételéről egyelőre nincs hír), ahol a Toyota, a Peugeot, a Ferrari, a Vanwall és a Glickenhaus várja őket.

A debütálás pedig pontosan azt is hozta, amit vártunk tőle: kiélezett küzdelmet, mindenekelőtt az Acura és a Cadillac között, de tempó tekintetében a Porsche is versenyképesnek tűnt, nagy felzárkózást is bemutattak a korai problémáik után. A végső sikerért azonban sem ők, sem a némileg lassabb és rendkívül megbízhatatlan BMW-k nem tudtak harcba szállni. Az Acurák és a Cadillacek viszont többször is egymást váltották az élen, s még az utolsó körökben is csupán másodpercek választották el egymástól az első négy helyezettet – igaz, ehhez több sárga zászlós fázis is kellett.

A győzelmet végül az Acura #60-es egysége szerezte meg: a Meyer Shank Racing ezzel megvédte címét, ahogy a négyesből Tom Blomqvist, Helio Castroneves és Simon Pagenaud is (sőt, a brazil harmadszor győzött), csupán Oliver Jarvis helyére érkezett Colin Braun tavalyhoz képest. Az Acura ráadásul kettős diadalnak örülhetett a #10-es autó (Brendon Hartley, Louis Deletraz, Ricky Taylor, Filipe Albequerque) második helye révén, míg a dobogót az #1-es Cadillac (Sebastien Bourdais, Scott Dixon, Renger van der Zande) tette teljessé, de még a negyedik #2-es Cadillac is csupán 11 másodperces hátrányban futott be. A többi kategória közül egyébként az LMP2 még ennél is szorosabb befutót hozott, mindössze 16 ezredmásodperc (!) választotta el egymástól az 55-ös a 4-es autót a célban.

daytona24-acura-60-2023

Tánctudását csillogtatta Lorenzo – még „Rossival” is koccant

Nem először szerepel showműsorban Jorge Lorenzo a MotoGP-s visszavonulása óta: korábban a Maszkos énekesben lépett fel és jutott negyedik helyig. Ezúttal az El Desafío című műsorban tűnt fel az ötszörös világbajnok: a műsorban nyolc híresség csillogtatja meg tehetségét valamilyen előadás keretében. Lorenzo esetében egy táncprodukcióról volt szó: a spanyol exversenyző csinos hölgytáncosok gyűrűjében ropta, egy ponton pedig egykori nagy riválisának és csapattársának, Valentino Rossinak beöltözött fellépő is feltűnt a színpadon, akivel még össze is koccantották a vállukat. Íme, Lorenzo produkciója:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Az F1-et tulajdonló Liberty Mediáé a legértékesebb sportbirodalom

A Forbes magazin tette közzé a legnagyobb sportbirodalmak 2023-as listáját, amelyen első helyen végzett a Formula-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media. Az F1 elmúlt években látott megugró népszerűsége miatt ez nem meglepő: a magazin is kiemeli, hogy tavaly óta öt százalékkal nőtt a sportág piaci értéke. A Forbes 17,1 milliárd dollárra saccolja az F1 értékét: ez elmarad a szaúdiak által állítólag felajánlott 20 milliárdos vásárlási értéktől, de nem annyival, amennyivel Mohammed ben Sulayem heves indulatokat kiváltó Twitter-reakciója sejtetni engedett. Maga a Liberty Media egyébként 20,8 milliárd dolláros értékkel bír, miután némi részesedése az IndyCarban érdekelt Meyer Shank Racing csapatban is van.

f1-barcelona-start-2022

fotó: DPPI

Itt visszanézheted a Bajnokok Tornája vasárnapi versenyét

A szombati Nemzetek Kupája után vasárnap az egyéni küzdelmek következnek a Race of Championsön, ahol többek között Sebastien Vettel, Valtteri Bottas, Mika Hakkinen, Mick Schumacher és Sebastien Loeb is harcol a Bajnokok bajnoka titulusért. A sorsolásról itt írtunk, az alábbi videóban pedig élőben lehet követni a magyar idő szerint délben kezdődő versenyt:

Neonáci áthallás miatt váltott rajtszámot az IndyCar-csapat

Utólag módosított egyik autója és versenyzője, Benjamin Pedersen rajtszámán az IndyCarban szereplő AJ Foyt Racing. Eredetileg a 88-ast szánták az újonc pilótának, ám a csapat jelezte: ideológiai áthallás miatt ezt lecserélik 55-ösre. „Miután a múlt héten bemutattuk a 88-as rajtszámú autónk festését, felhívták rá a figyelmünket, hogy a két külön indított számunk együttesen bizonyos ideológiai és szimbolikus jelentéssel bír. Az AJ Foyt Racing nem támogat ilyen ideológiákat, és annak érdekében, hogy elkerüljük a negatív asszociációkat, a rajtszámot 88-asról 55-ösre cseréltük” – olvasható az istálló közleményében.

Bár Foyték nem konkretizálták, milyen ideológiai áthallásokra céloztak, alighanem neonáci konnotációkról van szó: a 88-as a 14-essel kombinálva neonáci többletjelentéssel bír, és Santino Ferrucci révén a 14-es a másik rajtszám, amelyet használni fognak az IndyCar 2023-as idényében.

indycar-foyt-pedersen-88

Fernando Alonso komoly mérföldkőhöz érhet el az idei szezonban

A spanyol pilóta már most is egy hosszú és eredményes karriert tudhat maga mögött, ám ennek még korántsem akar véget vetni. Ezt jól bizonyítja, hogy az idei évre egy új kihívást választva az Aston Martin csapatához szerződött, ha pedig minden jól halad, akkor már ebben az évben elérheti a húszezer megtett kört a Formula-1-ben. A vonatkozó rangsorban Alonso már így is magasan az élen áll 19153 körrel, így amennyiben konstans teljesítményt nyújt és az autója is elég megbízható lesz, akkor akár már ősszel elérheti a bűvös húszezres határt, ami korábban még senkinek sem sikerült.

A kétszeres világbajnokhoz jelenleg Kimi Raikkönen áll a legközelebb ebben a tekintetben 18621 körrel, míg az aktív versenyzők közül Lewis Hamilton a fő üldöző, aki eddig 17681 kört teljesített. Az F1 által megosztott statisztika alapján a jelenlegi mezőnyben Sergio Perez, Valtteri Bottas és a visszatérő Nico Hülkenberg fért még be a legjobb öt közé, de az is látszik, hogy vannak, akik nullával állnak, hiszen Logan Sargeant és Oscar Piastri is első F1-es futamára készül.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

F1-es világbajnok és NASCAR-legenda indul egy csapatban Le Mans-ban

Erős pilótahármas költözik az 56-os garázsba a 2023-as versenyen: a 2009-es Formula-1-es világbajnok Jenson Button, a hétszeres NASCAR Cup-bajnok Jimmie Johnson, valamint a DTM-bajnok és Le Mans-nyertes Mike Rockenfeller alkot egy csapatot.

Az 56-os garázst minden évben egy jövőbemutató, különleges projekt kapja meg – 2021-ben például mozgássérült versenyzők indultak egy átalakított LMP2-es autóval. Az idei projekt szlogenje a NASCAR-t Le Mans-ba vinni: a Hendrick csapat egy Next Gen Chevrolet Camaro ZL1 modellt alakított át. A próbálkozás nem példátlan, a múltban többször is versenyeztek NASCAR-autók a francia egynaposon.

Button elmondása szerint akkor értesült a projektről, amikor megkérdezte a teljes szezonos versenyzéstől visszavonult Johnsontól, mi a terve 2023-ra: ezt követően Rockenfellertől kapott meghívást egy tesztre. Az F1-es világbajnok egyszer már rajthoz állt a 24 óráson, 2018-ban Mihail Aljosin és Vitalij Petrov csapattársaként az LMP1-ben. Johnson sosem versenyzett még Le Mans-ban, a tapasztalatot Rockenfeller hozza, aki tízszer is rajthoz állt, LMP1-es (2010) és GT2-es (2005) győzelmet is szerzett.

Harmadik időmérőjén pole-pozíciót szerzett a McLaren a Formula-E-ben

Nem tartott sokáig, mire a világbajnokságon a 2022-23-a szezonban debütáló McLaren megszerezte első rajtelsőségét: a dupla Diriyah ePrix második versenyén az újonc Jake Hughes indulhat az első pozícióból közép-európai idő szerint 18 órakor.

A kiütéses rendszerű időmérő utolsó párbajában Mitch Evans volt Hughes fő ellenfele: a Jaguar és a McLaren között nagyon szorosan alakultak a részeredmények, a brit az utolsó körben nyert egy tizedet, amellyel megszerezte a pozíciót. A McLaren mindkét autóval erős rajteredményt szerzett: René Rast harmadik pozícióba kvalifikált, a pénteki rajtelső Sebastien Buemi elé. A szezon eddigi két győztese, a pénteken nyerő Pascal Wehrlein és bajnoki éllovas Jake Dennis ötödik-hatodik pozíciót szereztek. Az első napot kihagyó Maximilian Günther közel volt a párharcok körébe jutáshoz, a baleset után újjáépített Maseratival végül ötödik lett a csoportban, és tizedik helyről rajtolhat.

A McLaren eddigi legjobb versenyeredménye ötödik pozíció volt: az előző évi bajnok Mercedes utódcsapatával Mexikóvárosban Hughes, a Diriyah ePrix pénteki napján pedig Rast ért célba ezen a helyen, melyet jócskán megjavíthatnak szombaton.

Robert Wickens lehetne az Indy 500 első kerekesszékes versenyzője

Komoly lehetőség előtt áll Robert Wickens, aki 2018-ban, az IndyCar poconói fordulóján szenvedett el egy súlyos balesetet. Az incidens következtében a kanadai pilóta gerince megsérült és kerekesszékbe került, de nem adta fel, elhatározta, hogy visszatér a versenypályára. Tervét siker koronázta, hiszen tavaly már egy kézi irányításúra átalakított Hyundai Elantra N TCR-rel versenyezhetett, a Michelin Pilot Challenge kétórás Watkins Glen-i futamán pedig győzni tudott társával, Mark Wilkinsszel. Most az is kiderült, hogy a jövőben az IndyCar mezőnyébe is visszatérne, ehhez pedig lelkes támogatókat szerzett magának. Jelenlegi csapatának tulajdonosa, Bryan Herta például szeretné őt újra az Indy 500 mezőnyében látni, amihez elmondása alapján a Honda segítségét is megkapták, de még egy hosszabb folyamat áll előttük. Minderre maga Wickens is reagált közösségi oldalain, aki szintén bizakodó.

„Megjelent rólam néhány hír, hogy indulhatnék a 2024-es Indy 500-on. A balesetem óta ugyanaz a célom, vagyis visszatérni a motorsport legmagasabb szintjére, akár az IndyCar, az IMSA, vagy más sorozatban. Csak az idő fogja eldönteni, ez hol valósulhat meg. Hihetetlenül hálás vagyok a Hyundainak a támogatásért a felépülésem alatt, így büszkén viselem az emblémájukat minden egyes hétvégén. Bryan Herta is mellettem áll az első nap óta, ezért várom a további közös munkát és kihívásokat, hogy lássuk, mi az, ami lehetséges. Folytatása következik…” – írta Twitter-oldalán Wickens.

Visszatér a versenypályára Nyikita Mazepin

Ismételten versenyezni fog a korábbi F1-es pilóta, akitől a Haas csapata még a 2022-es szezon kezdete előtt vált meg. Nyikita Mazepin azóta sem hagyott fel karrierjével, hiszen tavaly nyáron a Selyemút Ralin állt rajthoz és nyert is saját géposztályában, néhány napja pedig arról beszélt, hogy hamarosan újra Oroszországon kívül versenyezhet. Most kiderült, hogy idén az Asian Le Mans Series mezőnyében lesz fellelhető, ahol az LMP2-es kategóriában a 99 Racing ORECA 07-es versenygépét vezetheti, Ben Barnicoat és Felix Porteiro mellett. „Nagyon örülök, hogy visszatérhetek az Ázsiai Le Mans-sorozatban a versenyzéshez. A 99 Racingnél dolgozó csapattársaimmal együtt remélem, hogy nagyszerű élmény lesz indulni abban a sportban, amelyet nagyon szeretek” – idézte a 23 éves versenyzőt a MotorsportWeek. Mazepin számára ez lesz az első tapasztalat a sportautókat illetően, az ázsiai bajnokságban pedig február 11-én a Dubai Autodrome pályáján bizonyíthat először egy négyórás futamon. A széria idei kiírása mindössze négy fordulóból áll, amit elég hamar lezavarnak, hiszen a következő hónapban rendezik meg mindegyik eseményt február 19-ig.

Látványos drón show nyitotta meg a Formula-E szaúd-arábiai futamát

Egy duplafutamos fordulóval folytatódott az elektromos széria idei szezonja Szaúd-Arábiában, a helyi szervezők pedig megadták a módját az első futam felvezetésének. Ahogyan az alábbi felvételen is látszik, a Dirija ePrix pénteki rajtját megelőzően egy látványos tűzijáték és drón show szórakoztatta a szurkolókat.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ABB Formula E (@fiaformulae) által megosztott bejegyzés

Kiderült, hol láthatjuk idén a NASCAR és az IndyCar versenyeit

Újabb két évig a Network4 platformjain láthatják a magyar nézők a NASCAR versenyeit – olvasható a csatorna közleményében. Mint írják, Amerika talán leglátványosabb, legkeményebb és leggyorsabb autóverseny-sorozata egyre nagyobb népszerűségnek örvend idehaza, szinte futamról futamra nő a rajongók tábora. Az idei szezon február 5-én indul Los Angelesben egy bajnokságon kívüli eseménnyel. A novemberi idényzáróig minden egyes futamot élőben láthatnak a szurkolók a NET4+ streaming szolgáltatón, valamint az ARENA4 és a MATCH4 képernyőjén is.

A közlemény arra is kitér, hogy a Network4 az amerikai autósport másik csúcsszériája, az IndyCar versenyeit is exkluzív jogokkal mutatja be a hazai nézőknek. Hozzáteszik: ahogyan eddig, 2023-ban is itt követhetik a nézők a MotoGP, valamint a Superbike futamait is.

nascar_versenyek_1_

Videó: George Russell legjobb 2022-es pillanatai

A három nagycsapat hat versenyzője közül utolsóként George Russell is megkapta a maga videóját, melyben összefoglalják a legemlékezetesebb történéseket a pilóta 2022-es szezonjából. Volt miből válogatni, hiszen pole-pozíció, sprintsiker és végre a futamgyőzelem is összejött a fiatal pilótának. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Videó: Hatalmas balesettel indult a Formula Regional közel-keleti bajnokságának futama

Január 27-én, pénteken rendezték a már a címben említett Formula Regional közel-keleti szériájának második versenyhétvégéjét, a kuvaiti első versenyen pedig azonnal egy hatalmas balesetnek lehettünk szemtanúi: a mezőny négyautónyi szélességben fordult rá a hosszú egyenest követően a kettes kanyarra, azonban többen rosszul mérték fel a féktávot a sűrű mezőnyben, aminek több baleset lett a következménye, melyek közül az egyikben egy autó ráborult a másikra. Tíznél is több versenyző volt érintett a balesetben, de szerencsére senki sem szenvedett sérülést. A sorozatban versenyez a korábbi F1-es Juan Pablo Montoya fia, Sebastian is, aki ki is használta a roncsderbit, s a 18. helyről egészen a negyedikig ugrott előre. A versenyt végül Dino Beganovic nyerte, aki a Formula-3-ban fog versenyezni idén, a Prema csapatával.

Ricciardo számára Bathurst továbbra is csak álom marad

Még 2022 decemberében beszámoltunk róla, hogy Részt vesz az Intercontinental GT Challenge szezonnyitóján, a legendás Bathurstben a Red Bull F1-es csapata. A Mount Panorama nevű klasszikus pályán bemutató köröket teljesít majd a csapat a 2011-es RB7-essel, s miután Daniel Riccairdo visszakerült a csapat kötelékébe, jó esély volt rá, hogy ő kapja meg a lehetőséget, hogy F1-es autóval körözzön a legendás ausztrál pályán.

Azonban most kiderült, hogy nem Ricciardo, hanem a Red Bull juniorprogramjának egyik tagja, az idén a Super Formulában versenyző Liam Lawson kapja meg a lehetőséget. Az új-zélandi pilóta tavaly harmadik lett a Formula-2-ben, most pedig a japán formulaautós sorozatban fogja megmérettetni magát. A versenyre, ezzel együtt pedig a bemutatóra, február első hétvégéjén kerül sor.

Megdolgoztatta 2023-as F1-es motorját az Alpine

Hangerőt feltekerni, ugyanis végre nem egy szokásos, "unalmas" motorbeindításnak lehetünk szem- és fültanúi, hiszen az Alpine egy komplett szimulációt futtatott le a kamera előtt! Halljuk, mi várhat ránk 2023-ban! Bónuszpontért tesszük fel a kérdést: melyik pályát szimulálhatták a franciák?

 

Formula-E: Több mint három év után szerzett újra pole-t Buemi

Dirijában vendégeskedik a hétvégén a Formula-E mezőnye, ahol a dupla forduló első körét már pénteken rendezik. Az időmérőn a csoportkörből a két McLaren, a két Mahindra, a két Jaguar, valamint a második szabadedzésen is meglepetésre élen végző Dan Ticktum és a korábbi bajnok Sebastien Buemi lépett tovább. A negyeddöntőkben aztán Ticktum Oliver Rowlandot is legyőzte, Jake Hughes Lucas di Grassit ejtette ki, Buemi Mitch Evansnél bizonyult gyorsabbnak, Sam Bird pedig René Rastot nyomta le. Ticktum kis híján az elődöntőt is sikerrel vette, de az utolsó kanyarból kijövet megcsúszott, így erről az ágról Hughes jutott a fináléba, míg a másik párharcból Buemi került ki győztesen Bird ellenében. A döntő elképesztően szoros csatát hozott, s végül Buemi hat századmásodperccel bizonyult jobbnak a McLaren újoncánál: az Envision svájci pilótája ezzel több mint három év után, a 2019-es New York-i verseny óta először szerzett pole-pozíciót – nem csoda, hogy a rádióban különösen boldognak tűnt, az interjúban pedig a legérzelmesebb rajtelsőségének nevezte a mostanit.

Gyengén muzsikált ellenben a mexikóvárosi évadnyitón remeklő Porsche és a partnercsapata, az Andretti: a világbajnokságot vezető Jake Dennis például csupán hatodik lett a csoportjában, a mögötte második Pascal Wehrlein pedig az ötödik a sajátjában, így ők ketten a 9. és 12. helyről vághatnak neki az első szaúdi futamnak. Egy ízben egyébként a piros zászló is előkerült a kvalifikáción: Maximilian Günther csapta falnak az első csoportban a Maseratit. A verseny magyar idő szerint 18 órakor startol.

fe-buemi-envision-dirija

Csupasz autót posztolt a Red Bull – vajon céloznak valamire?

A Red Bull közzétett egy posztot, amelyen fehérre csupaszított F1-es autó látható, csupán egy bikaembléma van a motorborításon. „2023 – üres vászon” olvasható a feliratban. A poszt többféleképpen értelmezhető: vannak, akik lelkesen új festést vizionálnak, de könnyen lehet, hogy a csapat csak a hangulatot fokozza a február 3-i bemutató előtt.

Ezzel telt Alonso első napja az Aston Martin-főhadiszálláson

Rövid videóban engedett betekintést az Aston Martin Fernando Alonso első Silverstone-ban tett látogatásába. A bemutatkozás körei mellett a végig szélesen mosolygó spanyol átesett az üléspróbán és kipróbálta a szimulátort is. Az eseményt nem hagyta ki Pedro de la Rosa, az istálló új nagykövete és Martin Whitmarsh, az Aston Martin technológiai részlegének vezérigazgatója sem, akivel Alonso a McLarennél dolgozott együtt – ők is feltűnnek a felvételeken.

Az Alonsónak szánt felszerelés azonban látszólag még nem készült el teljesen: az egyik snittben a spanyol a 18-assal, azaz Lance Stroll rajtszámával ellátott kesztyűt húz fel. A másik érdekesség a bejáratnál található számláló, amely a bahreini időmérőig hátralevő napokat mutatja: eszerint szerdán történt a látogatás.