DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
Motor

Bagnaia magabiztosan nyert Martin előtt Motegiben

Acosta újabb bukása után egyedül maradt az élen a címvédő a Japán GP-n, aki ezzel tíz pontra megközelítette parádésan felzárkózó ellenfelét. Marquez még a dobogón.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A David Alonso sikerét és világbajnoki címét hozó Moto3-as és az eső által is megbolondított és Manuel Gonzalez első diadalával záruló Moto2-es viadal után következett a MotoGP Japán Nagydíja Motegiben. Ahol a királykategóriás startnál is eléggé lógott az eső lába, de mivel az aszfalt száraz volt, mindenki slicken vágott neki a 24 körös távnak.

A pole-ból Pedro Acosta várhatta a piros lámpák kialvását, az első kanyarból azonban Francesco Bagnaia jött ki elsőként. Brad Binder sorolt be mögéjük harmadikként, míg az első kör végére a parádésan kezdő Jorge Martin tűnt fel a negyedik, Jack Miller pedig az ötödik helyen, Marc Marquezt és Enea Bastianinit is átlépve – igaz, néhány kör alatt visszaelőzte az ausztrált a két ducatis. Hátrébb egy páros bukás is történt: Alex Marquez ment neki Joan Mirnek – az esetet a verseny után vizsgálni is fogják.

 

A harmadik kör végén jött a dráma: a Bagnaiát kergető Acosta a tegnapi sprint után ismét elcsúszott! Ezzel a Binderen közben magát áthámozó Martin találta magát a második pozícióban, a vb-éllovas hátránya azonban másfél másodpercre volt a címvédőtől. Ez a távolság apránként egy szekundumra olvadt, miközben Bindert Marquez, majd némi csata árán Bastianini is lenyomta, a két bajnokaspiráns tempóját viszont nem tudta tartani a két márkatárs.

A táv második felére fordulva Bagnaia megnyújtotta a lépteit az élen, újra másfél másodperc fölé növelte az előnyét Martin előtt. A harmadik helyért viszont élesedett a küzdelem, Marquez egy hibája után Bastianini másodpercen belülre került a spanyolhoz – ott azonban egy rövid fellángolástól eltekintve megakadt a felzárkózás.

motogp-bagnaia-motegi-futam



Bagnaia előnye ugyan a hajrában egy ideig olvadni látszott, de nem remegett meg az olasz, magabiztosan húzta be idei nyolcadik győzelmét – és ezzel 10 pontra megközelítette a 11. helyről indulva második Martint.

Marquez tette teljessé a dobogót, megelőzve Bastianinit, míg az ötödik helyet a végén csente el Bindertől Franco Morbidelli – jóllehet, a KTM-es dél-afrikai így is a legjobb nem ducatis versenyző lett, a VR46 duóját maga mögött tartva törve meg a bolognaiak hegemóniáját. Aleix Espargaro és Jack Miller még az első tízben, ahova ezúttal sem fért be japán motor: közülük Johann Zarco volt a legjobb az LCR Hondával, megelőzve a legvégén yamahás honfitársát, Fabio Quartararót.

A szezon két hét múlva az Ausztrál Nagydíjjal folytatódik Phillip Islanden.

A futam végeredménye:

1. Francesco Bagnaia Ducati  
2. Jorge Martín Pramac Ducati 1.189
3. Marc Márquez Gresini Ducati 3.822
4. Enea Bastianini Ducati 4.358
5. Franco Morbidelli Pramac Ducati 17.940
6. Brad Binder KTM 18.502
7. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 19.371
8. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 20.199
9. Aleix Espargaró Aprilia 30.442
10. Jack Miller KTM 31.184
11. Johann Zarco LCR Honda 31.567
12. Fabio Quartararo Yamaha 32.299
13. Takaaki Nakagami LCR Honda 33.003
14. Luca Marini Repsol Honda 35.974
15. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 39.321
16. Alex Rins Yamaha 40.839
17. Remy Gardner Yamaha 59.547
Kiesett:    
  Pedro Acosta Gas Gas Tech3  
  Maverick Viñales Aprilia  
  Augusto Fernández Gas Gas Tech3  
  Lorenzo Savadori Trackhouse Aprilia  
  Álex Márquez Gresini Ducati  
  Joan Mir Repsol Honda  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: