Az idei legjobbak gáláztak, Hamilton elköszönt
Még péntek este került sor az FIA díjátadó gálájára, ahol hivatalosan is F1-es világbajnokká koronázták Max Verstappent és a McLarent, de kapott díjat Sergio Perez, valamint két magyar bajnok, Michelisz Norbert és Kiss Norbert is: az estéről itt mutattunk néhány fotót.
Az említett FIA-gálán reflektált saját brazíliai nyilatkozatára Lando Norris, aki visszavonta akkori, sokak által félreértett megjegyzését arról, hogy Verstappen a szerencsének, nem a tehetségének köszönhette azt, hogy az élre került az interlagosi esőben. A mclarenes tudja: szintet kell lépni a 2025-ös F1-es szezonra az ideihez képest.
Mindeközben Verstappen a színpadon arról beszélt, hogy kemény év volt a 2024-es, de büszke a Red Bullra amiatt, hogy a nehéz időszakban sem pánikoltak, és úgy érzi, emiatt a konstruktőri vb-összetettben is többet érdemeltek volna.
Eközben Lewis Hamilton viszont nem a ruandai díjátadón, hanem a Mercedes brixworthi és brackley-i gyáraiban tette tiszteletét, ahol végleg elköszönt eddigi csapatától – érzelmes búcsúbeszédekkel, hóesésben és tűzijátékoktól kísérve. A részletekről itt írtunk.
Kiadta az FIA az előzetes 2025-ös F1-es nevezési listát
Immár hivatalos, hogy Racing Bulls lesz az RB-ből, miközben visszatér Vettel és Raikkönen rajtszáma: ezek voltak a legfőbb érdekességei a jövő évi rajtlistának – amely azonban még nem is teljes, és változás is lehet rajta…
A Cadillac majd csak a 2026-os nevezési listán fog feltűnni, de így is már téma az, hogy kiket választhatnak versenyzőiknek. Lapértesülések szerint rutinos pilótának Daniel Ricciardo lehetne a fő jelöltjük, az ESPN azonban arról számolt be, hogy az ausztrál környezetéből származó források alapján „nem vették fel a kapcsolatot” a versenyzővel, és „nem is érdeklődik” a projekt iránt.
Melyik volt a leggyorsabb autó idén az F1-ben?
A konstruktőri világbajnokságot a McLaren nyerte 2024-ben, de az adatok alapján is az MCL38-as volt a leggyorsabb konstrukció? Nem feltétlenül – részletek FormulaPlusz rovatunk mai írásában.
Vizsgálatot indíthat az EU a Liberty ellen a MotoGP-felvásárlás miatt
Komoly akadály gördülhet a Liberty MotoGP-s szándékai elé, ugyanis „kettes fázisú” vizsgálatot indíthat az üzlet kapcsán az Európai Unió trösztellenes szervezetének új főnöke, Teresa Ribera. A sajtóbeszámoló szerint a képviselő aggódik amiatt, milyen helyzet állhat elő a közvetítési és streamingpiacon, ha egy kézbe kerülne a Formula-1 és a MotoGP – bővebben ide kattintva.
S ha már MotoGP: megérkezett a Formula Motocast idei évértékelő adása, benne a legjobb versenyzők toplistájával, a legnagyobb meglepetésekkel és csalódásokkal, a legemlékezetesebb pillanatokkal és a legnagyobb horderejű hírekkel – no meg persze az év eleji jósdáink kiértékelésével: