DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. augusztus 21. szerda
Hírösszefoglaló

Harcosság, szenvedély, nyitottság – vasárnapi hírek

A fenti három szóval tudnánk a legjobban összefoglalni a mai nap legfontosabb F1-es híreit, melyeket egy helyre gyűjtöttünk össze a Formula.hu-n.

Harcosság: Logan Sargeant ülése továbbra is veszélyben van a Williamsnél, az amerikai versenyző 2025-ös szerződése erősen kérdéses, sőt, abban sem lehet biztos, hogy az idei szezont befejezheti a Williamsnél. Az amerikai versenyző mindezek ellenére magabiztos és nem hagyja magát megtörni: „Tudom, hogy jól vezetem azt, ami a rendelkezésemre áll az idei évben. Harcos vagyok, helyzettől függetlenül a végsőkig harcolni fogok” – mondta Sargeant.



Szenvedély: Lance Stroll szerint édesapja víziója és szenvedélye vezetheti sikerre az Aston Martint. „Ott van nála a vízió és a szenvedély. Azt akarja, hogy az élen legyünk, ezt pedig mindenkinek elmondta a gyárban. Mindenki kezében ott van a lehetőség és a szükséges eszközök is rendelkezésre állnak” – nyilatkozta Lance Stroll.

Maradjunk az Aston Martinnál, a silverstone-i alakulat csapatfőnöke bevallotta, hogy az idei szezonban tapasztalt sikertelenség miatt nem túl rózsás jelenleg a csapaton belüli légkör: „A csapaton belüli légkör nem tökéletes” – vallotta be Mike Krack.

Nyitottság: Toto Wolff elmondása szerint a Mercedesnél készen állnak az Alpine F1-es csapatának erőforrásokkal való kiszolgálására. „Alapvetően, pusztán a tanulás miatt is tetszik nekünk az ötlet, hogy egy másik csapattal pótoljuk az Aston Martint. Az organizáció készen áll arra, hogy a több használatban lévő erőforrás révén gyorsabb ütemben végezzük az egyes fejlesztéseket vagy a megbízhatóság növelését” – fejtette ki Wolff.

Toto Wolffhoz kapcsolódó hír még továbbá, hogy a Hungaroringre és Spába is fejlesztésekkel készülnek a Mercedesnél: „Budapestre és Spába is fejlesztésekkel készülünk” – jelentette ki az osztrák csapatvezető.

Nico Hülkenberg arról beszélt, véleménye szerint kívülről megtévesztő lehet Kevin Magnussen lemaradása hozzá képest: „Volt néhány alkalom az idei évben, amikor nagyon kicsi dolgok döntöttek kettőnk között. A TV-n keresztül gyakran csak az látszik, hogy a különbség óriási, de valójában kis dolgokról van szó. Nyilván nekem több hozzáférésem van a Kevin adataihoz, így pontosan tudom, hogy mi történik az ő oldalán.”

Végezetül Goodwood és a Sebességfesztivál: Christian Horner elárulta, hogy Sebastian Vettel miért nincs ott a Red Bull évfordulós ünneplésén: „Az volt a terv, hogy Sebastian vezeti majd az egyik autónkat, de éppen nyaral a családjával, ezért nem tudott eljönni Goodwoodba.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: