DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 1. kedd
Hírösszefoglaló

Viták és Ferrari-fejlesztések – keddi F1-es hírek

Meglepetéseket okozó SF-23-as, Astonnak nem kedvező sprinthétvége, vizsgálódó FIA, jubiláló Williams: egy helyen a legfontosabb hírek.

Kezdjük a Ferrarival, amely hivatalos filmforgatási nap céljából körözött az SF-23-assal Fioranóban, ám úgy hírlik, hogy Carlos Sainz és Charles Leclerc az Osztrák Nagydíjra szánt fejlesztéseket is próbálgatták: az autón új első szárny jelent meg, valamint felkerült a korábban pletykált friss padlólemez is – minderről itt írtunk. Egyébként mint az a képen is látszik, az eseményen a Scuderia Le Mans-győztes Hypercarja is részt vett Alessandro Pier Guidival.

f1-ferrari-fiorano-wec



Maradva még a Ferrarinál: Sainz arról beszélt, hogy már a tavalyi év második felében is gondokkal küzdöttek a versenytempó tekintetében, addigra azonban már túl előrehaladott állapotban járt a 2023-as autó tervezése ahhoz, hogy koncepciót váltsanak. A spanyol szerint még mindig meglepetéseket tud okozni az idei versenygép – a pilóta szavai itt olvashatók.

Szigorúbban igyekszik betartatni a költségsapkásra vonatkozó új direktívát az FIA, amellyel az F1-en kívüli részlegekből való tudásáramlást igyekeznek megakadályozni: többek között egy közel százpontos kérdéssort is ki kell tölteniük a csapatoknak – bővebben itt.

Közeledik közben az Osztrák Nagydíj is, amelynek sprinttel dúsított menetrendjét itt lehet átböngészni. Lesz egy érdekes újítás is Spielbergben: bioüzemanyaggal és széllel működő erőművet visz a Red Bull Ringre az F1.

Az esélyeket illetően Fernando Alonso úgy véli, az Aston Martinnak nem fog kedvezni a lebonyolítás, mert így kevesebb idejük van a múltkor debütált fejlesztéseik tesztelésére.

Már első napján vitázott a Mercedesnél Toto Wolff: a perfekcionista osztrák nem bírta megállni, hogy ne tegye szóvá, nem F1-es csapathoz méltó a rendetlen recepció. Azt a választ kapta, nem ettől lesz gyorsabb az autó – részletek itt.

f1-devries-alphatauri

S ha már viták: Helmut Marko ismerte el, hogy még tavaly nézeteltérés alakult Nyck de Vries miatt Christian Horner és közte – ráadásul szerinte egyelőre a Red Bull-csapatvezetőnek volt igaza, aki nem támogatta a holland szerződtetését…

Maradva még a Red Bullnál: Formula Plusz rovatunkban arról írtunk, hogy mi lehet az RB19-es Monacóban „megvillantott” padlólemezének titka – részletek ide kattintva.

Komoly mérföldkőhöz érkezik rövidesen a Williams, hiszen éppen nálunk, a Magyar Nagydíjon fogja teljesíteni a 800. nagydíját a száguldó cirkuszban. Ám az imolai forduló törlése nélkül ez a jubileum éppen a hazai versenyükre esett volna, ezért a grove-i alakulat úgy döntött, duplán fogja megünnepelni a kerek számot – itt mutatjuk, hogyan.

Végezetül egy kis önreklám: jövő kedden, július 4-én a Formula.hu és az Autósport és Formula Magazin szakírója, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező magyar újságíró, Mészáros Sándor lesz majd a „vendég-idegenvezető” a soron következő hungaroringi sétán. Emellett pedig megjelent a Formula Motocast friss adása, amelyben többek között olyan kérdéseket feszegettünk, hogy lehet-e tényleges kihívója Martin és Bezzecchi Bagnaiának, miért jobb a Yamaha, mint a Honda, és van-e még esély a Marquez–Honda házasság megmentésére – a műsor friss része alább hallgatható:

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: