DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat
Hírösszefoglaló

Az Alpine reménykedik, Verstappent nem bántották – szombati hírek

A Mercedes a futóművön változtat, az Alpine az új fejlesztésektől vár sokat, Toto Wolff pedig elárult egy sztorit a múltból. Mutatjuk a szombati nap legfontosabb híreit.

Otmar Szafnauer csapatfőnököt meglepte, hogy Melbourne-ben viszonylag versenyképesek voltak az Alpine autói, a közeljövőben pedig két komolyabb fejlesztési csomaggal rukkolhatnak elő, amitől igazán sokat várnak. A hírek szerint ezek összessége hat tizedes javulást eredményezhet, ha minden a tervek szerint megy majd.

Nagyon örül az Aston Martin teljesítményének, de nem érez megbánást Sebastian Vettel, amiért éppen tavaly hagyta el a sportágat. A négyszeres világbajnok még arról is szót ejtett, miért tölti el örömmel Fernando Alonso szereplése.

Két érdekes történet is napvilágot látott a világbajnoki címvédőről. Toto Wolff állítólag azt tanácsolta korábban Max Verstappen számára, hogy válassza a Red Bull csapatát, amely jobb ajánlatot adott, de édesapja is megnyilvánult egy dokumentumfilmben a holland versenyzőről. Jos Verstappen ugyanis elárulta, hogy a korábbi híreknek megfelelően valóban keményen bánt a gyermekével annak idején, ám sosem bántalmazta őt. A részletek itt.

Mozgalmas téli időszakon van túl Daniel Ricciardo. Az ausztrál elárulta, mivel töltötte az elmúlt néhány hónapot, valamint ismét utalást tett arra, hogy szeretne visszatérni a rajtrácsra. Minden továbbiért ide kell kattintani.



Toto Wolff elárulta, miként változtatta meg üzleties szemléletmódját a Mercedes F1-es csapatának irányítása. Az osztrák 2020-ban közel állt a távozáshoz, de jelenleg az istálló sokkal többet jelent számára, mint egy üzlet.

Komoly változások zajlottak le az AlphaTauri gárdájánál. A faenzai F1-es alakulat csapatfőnöke, Franz Tost elárulta: a gyenge kezdés áldozatokat követelt, emellett erősebbé vált együttműködésük a Red Bull-lal. A szakember nyilatkozatát érdemes elolvasni.

James Allison technikai igazgató szerint hetekkel ezelőtt rájöttek bizonyos dolgokra, és reményeik szerint az április szünet után ezeket már fejlesztésekre is tudják váltani a Mercedesnél. Ennek keretein beül vélhetően a futóművet alakítják át.  

A német márkáról ugyan az a hír járja, hogy az idén még rendesen átszabhatják a versenyautójukat, a Ferrari csapatánál leszögezték, hogy nem fognak előállni egy B autóval, megvan a fejlesztések ütemterve, azok mentén fognak haladni. Erről a csapatfőnök, Frederic Vasseur beszélt.

Meglepő bejelentést tett hivatalos Instagram-oldalán Antonio Perez Garibay. Sergio Perez édesapja ugyanis kijelentette, hogy az egyik betétsorozat mezőnyében rajthoz áll majd a Mexikóvárosi Nagydíj hétvégéjén. A Red Bull pilótájának apja most 63 éves, egykoron azonban maga is versenyző volt. Itt vannak a részletek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: