A Haas csapatfőnöke elárulta, milyen fontos az amerikai istállónak az, hogy az újonc Oliver Bearman kifejezetten jó és pontos visszajelzésekkel tudja ellátni az alakulatot – amellett, hogy a tempójára sem lehet panasz.
Ismét pontot szerzett a Haas volánja mögött Oliver Bearman, aki a tizedik helyen futott be a Japán Nagydíjon. A brit már akkor erős teljesítményt mutatott a hétvégén, amikor sikerült bejutnia a Q3-ba az időmérőn, majd egész hétvégén tapasztaltabb csapattársa, a végül a 18. helyen végző Esteban Ocon előtt volt.
A Haas csapatfőnöke, Ayao Komatsu elmondása szerint a 19 éves Bearman nem csupán nyers tempója miatt van hatalmas segítségére az amerikai istállónak, hanem visszajelzései miatt is.
„Már tavaly óta tudtuk, ez volt az egyik fő ok, amiért leigazoltuk Ollie-t. 2023-ban, Mexikóban kezdtünk el vele dolgozni, amikor 18 éves volt. Rögtön lenyűgözött ebben a tekintetben, és aztán tavaly, minden alkalommal, amikor vele dolgoztunk, a visszajelzései pontosak voltak, megértette a programot, megértette a célokat.”
„Szóval nem csak arról van szó, hogy gyorsan vezessen. Természetesen gyorsan vezet, de tényleg képes arra, hogy megeméssze, megértse azt, amit elvárunk tőle, és aztán végrehajtja a programot. Nagyszerű, de nem vagyunk meglepve, hiszen tudtuk, mennyi potenciál lakozik benne” – mondta a japán szakember.
Suzukai tizedik helyével Bearman immár öt ponttal rendelkezik az idei szezonban, ezzel a mercedeses Andrea Kimi Antonelli után a második legtöbb egységgel rendelkező újonc eddig az idényben.
„Mindenkinek remek jutalom volt, hogy így sikerült kivitelezni a futamot, és Ollie a tizedik helyen végzett. Rengeteg munka van ebben az egy pontban. Nagyon örülök, hogy sikerült kihoznunk valamit ebből a hétvégéből” – nyilatkozta Komatsu.