Végig közel volt Max Verstappenhez az időmérős kieséséig, ráadásul hasonlók a preferenciái beállítások terén, mint a hollandnak: elégedetten értékelte Yuki Tsunoda suzukai produkcióját Helmut Marko, aki így kijelentette, hogy több csere már nem lesz a felállásukban 2025-ben.
Mindössze két versenyhétvége után döntött úgy a Red Bull, hogy máris megcseréli Liam Lawsont és Yuki Tsunodát, így a hétvégi F1-es Japán Nagydíjon már utóbbi ült a nagycsapat autójában, míg az új-zélandit visszafokozták a Racing Bullshoz.
A japán pilóta Red Bull-os bemutatkozása pedig felemásra sikerült, hiszen az edzéseken rég látott közelségben volt Verstappenhez, aztán viszont kiesett a Q2-ben, a mezőny sűrűjéből pedig ő sem tudott annyit előzni, hogy pontot szerezzen a futamon.
Marko ennek ellenére elégedetten értékelte Tsunoda suzukai produkcióját az ORF-nek: „Az első verseny viszonylag simán ment. Végig két-három tizedmásodperces hátrányban volt Maxhoz képest az edzéseken és az időmérőn, amíg ki nem esett. Ez meglehetősen jó eredmény, amikor nincs több időd. Yuki a Red Bullnál fogja befejezni a szezont” – jelentette ki a bikások tanácsadója.
Mindehhez még azt is hozzátette Marko, hogy Tsunoda beállítási igényei hasonlók Verstappenéhez, ami nyilván megkönnyíti a Red Bull dolgát: „Yuki valójában elégedett Max beállításaival. Ugyanazok a preferenciáik, szóval jól összepasszolnak. Természetesen fontos számunkra, hogy mindkét autónk a pontszerzők között végezzen” – tette hozzá azért Marko.