DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. március 25. kedd
F1

„Nem lehetünk kishitűek” – Horner nem adja fel

A Red Bull F1-es főnöke szerint a nehéz kezdés ellenére még bármi elképzelhető, a sanghaji utolsó etapban pedig még a McLaren tempóját is hozni tudták.

A gyenge kezdés ellenére sem dobják be a törülközőt a Red Bull Racingnél: Christian Horner szerint erős a csapatuk, készen állnak a fejlesztési tervek, s egyébként sincs akkora előnye a McLarennek, amelyek tempóját a vasárnapi Formula-1-es Kínai Nagydíj utolsó szakaszában hozni is tudta Max Verstappen.

Bár a regnáló világbajnok csupán nyolcpontos hátránnyal a második pozíciót foglalja el az összetett tabellán, a holland is egyértelművé tette, hogy nincs meg a tempó az RB21-esben ahhoz, hogy felvegyék a többi élcsapattal, mindenekelőtt a McLarennel a versenyt.

f1-horner-kina-redbull



Helmut Marko el is ismerte, hogy a sanghaji verseny után válságértekezletet fognak tartani – jóllehet, azt is hangsúlyozta a Red Bull F1-es sportszakmai tanácsadója, hogy nem fogják bedobni a törülközőt.

Ugyanerre utalt aztán a csapatfőnök Christian Horner is a Formula.hu jelenlétében nyilatkozva: „Nem lehetsz kishitű. Nyolc pont a hátrányunk a versenyzői világbajnokságban két verseny után, így még bármi elképzelhető. És ha más nem, a tavalyi év megtanított minket, hogy kezdhetsz bármilyen erősen, az számít, ahogy befejezed.”

„Nagyon erős a csapatunk” – jelentette ki Horner. „Mindenki tudja a cégnél, hogy találnunk kell egy kis tempót, és megvannak az eszközeink és az embereink ehhez. Csak fel kell fejtenünk ezt. Úgy vélem, elég jó adatokat nyertünk a mai napból.”

 

Ami reménnyel tölti el a Red Bullt

f1-verstappen-redbull-kina

A bikások első embere azt is kiemelte, hogy Verstappen minden eddiginél keményebben együtt dolgozik a mérnökökkel, hogy kilábaljanak a gödörből – ami lehet, hogy annyira nem is mély:

„Max keményebben dolgozni, mint valaha láttam tőle, jobban bevonódik a mérnöki csoportba, mint eddig. Elfogadható alapokkal rendelkezünk: 176 ezredmásodpercre voltunk a pole-tól, és olyan gyorsak voltunk a második etapban, mint a McLaren” – fogalmazott Horner.

„Van egy tervünk a fejlesztésekre, és nyilván igyekszünk biztosra menni, hogy ezzel nyerünk annyi köridőt, amivel tényleg komoly nyomást helyezhetünk a McLarenekre. De nincsenek annyira előttünk, soha ne mondd, hogy soha.”

Horner külön kiemelte a Kínai Nagydíj záró fázisát, ahol Verstappen még Charles Leclerc-t is elkapta a negyedik helyért: „Különösen a futam utolsó harmadában jött meg az érzés Maxnak: a tapadás és az autó is életre kelt. És ő volt a leggyorsabb autó a verseny utolsó harmadában.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: