Nem szokott szinte soha tízpontosra értékelni egy versenyt, de Toto Wolff úgy érzi, George Russell kihozta mindenből a maximumot a Formula-1-es Kínai Nagydíjon elért dobogójával. A britet amúgy is a három legjobb pilóta közé sorolja.
Az ausztrál évadnyitó után újabb harmadik helyet hozott Russell, ráadásul ezúttal tempóból, erőből bizonyult a legjobbnak a McLarenek mögött. Ha ehhez hozzávesszük a szombati sprinten egy merész Charles Leclerc elleni előzéssel elért negyedik helyét, kifejezetten erősnek nevezhető a brit idényrajtja.
Mindez meglátszik a vb-álláson is, hiszen Russell mindössze kilencpontos hátránnyal rendelkezik az éllovas Lando Norrishoz képest a harmadik pozícióban. Főnöke, Toto Wolff nem is győzte őt dicsérni a sanghaji verseny után:
„George egy harcos az autóban és azon kívül egyaránt” – jelentette ki vasárnap a Formula.hu jelenlétében a Mercedes F1-es csapatfőnöke.
„Sosem adok 10-ből 10-est, mert szerintem mindig lehetünk jobbak, sosem látunk tökéletes versenyt. De tekintettel a mai körülményekre, ez 10-ből 10-es volt, mert kihozta a maximumot az autójából, a gumikból, a stratégiából, és egy briliáns vezetést mutatott be.”
Wolff szerint eddig is méltatlanul kevesen dicsérték Russellt, miközben Lewis Hamilton átigazolásával és az újonc Andrea Kimi Antonelli érkezésével voltak elfoglalva tavaly – pedig az F1-ben a hetedik, a Mercedesszel negyedik szezonját futó brit az abszolút legjobbak közé tartozik:
„Keveset beszéltek George-ról, de mindig mondtam, hogy ez nem helyes, mert ő az egyike a legjobb versenyzőknek. Ha azt akarod, hogy megnevezzek három pilótát, aki ott van a legjobbak között, ő abszolút közte van ennek a háromnak, ha nem a két legjobbnak. És talán úton van afelé, hogy ő legyen a legjobb.”
Még nem reális a győzelem
Wolff Russell dicsérete mellett arról is beszélt a Viaplay kamerái előtt, hogy pillanatnyilag még nem elérhető számukra a győzelem a Mercedesszel:
„A dobogó reálisan a legjobb eshetőség. Nemcsak a McLarenekről van szó, de Maxot sem lehet soha leírni, és a Ferrarik is ott vannak. Az ambíciónk, hogy győzzünk, de még nem érezzük erre a jogosultságot. Még nem vagyunk elég jók.”