Mindkét Haas-pilótát pontszerző helyen intette le a kockás zászló a Kínai Nagydíjon: Esteban Ocon a hetedik, míg Oliver Bearman a tizedik helyen szelte át a célvonalat – ám a Ferrarik diszkvalifikálása miatt a francia az ötödik, míg a fiatal brit a nyolcadik pozícióba ugrott fel.
A látványos előzésekben dús versenyét és a VF-25-ös kiemelkedő tempóját így értékelte Ocon az F1TV kamerái előtt: „Remek munkát végzett a csapat, az elmúlt napok azok közé tartoztak, amikor extrém akarattal kisajtoltunk még egy kis teljesítményt az autónkból. Nem ettünk és nem aludtunk sokat, de a szerzett pontokon meglátszik a fáradozásunk, hiszen mindketten az első tízben végeztünk.”
„Mindig is tudtuk, hogy benne van ez az extra az autónkban, de ez a hétvége ettől függetlenül is meglepetés volt” – folytatta a francia. „Nagyjából a 90%-át módosítottuk péntek óta, és a szombati időmérőn életre is kelt: sokkal magabiztosabb voltam, több támadási lehetőségem volt. Sőt, még mindig nem érződik kerek egésznek a csomag, ami a mai napot figyelembe véve nagy pozitívum. Remélem, hogy folytatjuk ezt a fejlődést.”
„Bátorító az eredmény, levette a terhet a vállainkról: már tudjuk, hogy versenyképesek vagyunk, ha optimalizáljuk a csomagunkat. A stratégia is remek volt – egyáltalán nem voltunk biztosak abban, hogy egy kiállásunk lesz.”
Bearman és a gumikezelés
A fiatal brit szerint is hozott némi izgalmat a stratégia kimenetele – bár először kételkedett a taktikai döntésekben és hosszabb első etapot szeretett volna, örül a végkifejletnek: „A kemény abroncs nagyon hideg volt a használata végére, egy kicsit kevesebbet kellett volna kérnem tőle – vagy a fékegyensúlyon kellett volna változtatnom.”
„A közepes keveréken nagyon erősnek éreztem magam – egyedül a csúcssebességgel küzdöttünk, ami miatt Strollt nem tudtam megelőzni és sok időt vesztettem mögötte. Nem tudtam, meddig megyünk a kiállásig, és amikor megláttam a közepes keverékeket, kicsit aggódni kezdtem… De sokkal jobban bírták, mint vártam. Szerettem volna hosszabb kemény abroncsos szakaszt, de ki kellett kerülnöm a forgalomból.”