DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. március 25. kedd
F1

Kizárás: Közleményt adott ki a Ferrari

Közleményben reagált a Ferrari, miután mindkét autójukat kizárták a Kínai Nagydíjról – a csapat történetében először fordult elő versenyről való dupla diszkvalifikáció.

Három órával a Kínai Nagydíj leintését követően mindkét Ferrarit kizárták két különböző szabálysértés miatt, így módosult a sanghaji futam végeredménye. A két Ferrari mellett egyébként Pierre Gasly is a kizárás sorsára jutott – a történésekről részletesen ebben a cikkben írtunk



A Ferrari közleményt adott ki a kizárást követően, melyben leszögezték, hogy a szabálytalanságokkal nem állt szándékukban előnyt szerezni, illetve arra is kitértek, hogy tanulni fognak a történtekből.

„Az FIA futam utáni ellenőrzését követően mindkét autónkról kiderült, hogy különböző okokból nem felelt meg a szabályoknak” – olvasható a csapat közleményében.

„A 16-os autó (Leclerc) 1 kg-mal könnyebbnek bizonyult, a 44-es autó (Hamilton) kopólemezének vastagsága pedig 0,5 mm-rel a határérték alatt volt."

„Charles esetében ma egykiállásos stratégiát alkalmaztunk, és ez azt jelentette, hogy a gumikopása nagyon magas volt. Ennek következményeképp az autó megsértette a minimumsúlyra vonatkozó szabályt. Ami Lewis kopólemezét illeti, kis mértékben rosszul ítéltük meg a fogyasztást.”

„Nem állt szándékunkban semmilyen előnyre szert tenni. Tanulni fogunk a ma történtekből, és gondoskodunk róla, hogy ne kövessük el még egyszer ugyanazokat a hibákat. Egyértelmű, hogy nem így akartuk lezárni a Kínai Nagydíjat, sem magunk, sem a rajongóink számára, akik továbbra is töretlen támogatást mutatnak irányunkba.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: