Fernando Alonso szerint túlságosan kiszámíthatóak a versenyek végeredményei az autók megbízhatósága és a kevés baleset miatt. Emiatt nem ért egyet azzal, amit Lando Norris mondott korábban: miszerint több csapatnak is lenne esélye beleszólni az élmezőny győzelemért folytatott küzdelmébe.
„Idén sokkal nyitottabb lesz. Tavaly úgy tűnt a téli teszten, hogy Maxnak hatalmas előnye van, idén pedig úgy tűnik, a McLaren van előnyben. De nem követtem a tesztet, csak ma reggel olvastam el a híreket. Szerintem elég nyitott lesz a küzdelem, a végére pedig remélhetőleg szoros lesz” – mondta Alonso a Formula.hu jelenlétében a bahreini teszt után.”
Norris kijelentésére így reagált a spanyol: „Most, hogy övé a győztes autó, ezt mondja. Amikor meg az ötödik vagy hatodik leggyorsabb csapatban volt, azt mondta, hogy egy csapat fogja nyerni az összes futamot. Ez egy normális, magabiztos nyilatkozat, neki ez a jó. De szerintem nehéz lesz. Annyira jó mostanában a megbízhatóság, nincs sok kiesés, nincs sok incidens. A stratégiák előre meghatározottak.”
„Már csütörtökön, egy nagydíj előtt tudod előre, hogy egykiállásos vagy kétkiállásos verseny lesz, melyik gumikat fogod használni. Minden olyan tökéletes, hogy nehéz megváltoztatni vagy kiszámíthatatlanná tenni egy versenyt. Őrült időjárásra van ahhoz szükség, vagy valami.”
„Remélhetőleg több futamgyőztes lesz, és szoros lesz a bajnoki harc. Már tavaly is elég jó volt, és remélem, idén még jobb lesz” – mondta Alonso.