Sergio Perez távozásának bejelentése óta rengetegen találgatják a részleteket. Közös megegyezés történt? Perez maga döntött így? Vagy a Red Bull kényszerítette távozásra a mexikóit? A Talksportnak nyilatkozva Christian Horner csapatfőnök azt mindenesetre leszögezte, hogy nem „rúgták ki” az idén minden várakozást alulmúló versenyzőt.
Horner ezt követően kifejtette a helyzetet: „Sergio négy éve van nálunk, és az első három évben hatalmas szerepet játszott a csapatban, és minden bizonnyal az első egyéni világbajnoki címben is. Csak vissza kell gondolni a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjra, az aznap játszott szerepére, a 2022/23-as konstruktőri bajnoki címre, tavaly pedig második volt a pilóták bajnokságában.”
„Idén nagyon nehéz éve volt, és a múlt héten leültünk, persze már előtte is beszéltünk róla egy kicsit, és úgy döntöttünk, hogy mindkettőnk számára az a helyes, ha visszább lép, ha kiszáll az autóból, ha egy kis időt tölt a családjával, és kitalálja, hogy mit szeretne csinálni” – mondta Horner, hangsúlyozva azt is, hogy Perez nem Abu Dhabiban viselte utoljára a Red Bull overálját:
„Továbbra is a csapat része lesz, a jövő év során néhány bemutatón fog velünk szerepelni. De ez így volt jó a számára, mert neki sem volt élvezetes, hogy minden hétvégén ennyire vizslatták a teljesítményét, ekkora nyomás és elvárások nehezedtek rá.”
A lefokozás nem volt opció
Bár szerették volna megtudni tőle, Horner azt (természetesen) nem árulta el, milyen záradékok voltak az idén aláírt új szerződésben, melyek lehetővé tették a hosszabbítást: „Nem fogok belemenni a szerződés részleteibe, de elkerülhetetlen, hogy legyenek kikötések, kötelezettségek a csapat és a versenyzők között. Leültünk és átbeszéltük a dolgokat. Ez a kapcsolatokról szól, márpedig Sergióval mindig is remek kapcsolatban voltunk.”
A Sky Sports kérdésére felelve Horner azt is elmondta, hogy az nem volt valós lehetőség, hogy Perezt visszaküldjék a Racing Bullshoz: „Azt hiszem, pályafutása e szakaszában ez nem igazán lett volna opció Checo számára. Erről sosem beszéltünk, szóba sem került. Mindenesetre most ő erre a döntésre jutott, mi pedig teljes mértékben támogatjuk.”