A Formula-1 történetének legeredményesebb pilóta–csapat kapcsolata ér a végéhez a hétvégi szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon, hiszen Lewis Hamilton utolsó futamát fogja teljesíteni a Mercedesszel, mielőtt 2025-ben átigazol a Ferrarihoz. A csapat előzetes közleményében emiatt Toto Wolff csapatfőnök a szokásos esélylatolgatás helyett elsősorban a hétszeres világbajnokról beszélt:
„12 hihetetlen év után készen állunk rá, hogy megírjuk az utolsó fejezetét a Lewisszal közös versenytörténetünknek a hétvégén” – fogalmazott Wolff. „Elképesztő utazás volt. Amikor 2013-ban elkezdtünk együtt dolgozni, el sem tudtuk képzelni, mi fog következni.”
„Hat versenyzői világbajnoki cím. Nyolc konstruktőri világbajnoki cím. 84 győzelem. 78 pole-pozíció. 153 dobogós helyezés. A legsikeresebb pilóta–csapat együttműködés az F1 történetében. Rengeteg csúcspillanatot élhettünk át, és közben néhány mélypontot is keresztülmentünk.”
„Ugyanakkor a kapcsolatunk sokkal többet jelent pusztán számoknak és statisztikáknál. Ez egy olyan örökség, amely túlmutat a sportunkon, és maradandó nyomot hagy a versenypályán túl. Olyan, amellyel sportágunk sokszínűségének növelésére törekedtünk. Hogy küzdjünk a befogadásért.”
„Lewis volt ezek közül soknak a katalizátora, és megtiszteltetés és büszkeség volt számunkra kéz a kézben dolgoznunk vele. Ez a munka nem fejeződik be az év végén, de a Lewis által vezetett lendület indította el.”
„Ez a hétvége egy ünnep. Mindennek az ünnepe, amit együtt elértünk. Lewis kapcsolata a Mercedesszel 26 éves múltra tekint vissza. Eddigi pályafutása minden egyes körét háromágú csillagos motor hajtotta.”
„Ez a páratlan történet előtt fogunk tisztelegni Abu Dhabiban és a következő héten, amikor ellátogatunk Kuala Lumpurba, Stuttgartba, végül pedig Brixworthbe és Brackley-be. És tisztelgünk előtte úgy, hogy tudjuk, hogy miközben a kapcsolatunk ezen szakasza a végéhez ér, Lewis mindig a családunk tagja marad.”
„Egyelőre azonban teljes mértékben a versenyhétvégére fókuszálunk” – tette hozzá a Mercedes F1-es vezére. „Nincs jobb módja az együtt töltött időnk lezárásának, mint egy erős teljesítmény a pályán. Az egész csapat arra összpontosít, hogy még egy fénypontot elérjünk.”
„Emellett szeretnénk jól zárni az idényt is, ez segíteni fog nekünk átvinni a lendületet télre és tovább, amikor megnyitjuk a történetünk új fejezetét 2025-ben. George-dzsal vezető pilótaként és Kimivel egy izgalmas újonc tehetségként a jövőnk fényesnek ígérkezik. De előbb fejezzük be ezt a jelenlegi fejezetet megfelelő módon. Köszönjük, Lewis: még egyszer utoljára csináljuk meg!”