DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 27. vasárnap
F1

„Austin óta előreléptünk, jó az irány” – Sainz

Örül idei első pole-jának a Ferrari spanyolja, vasárnap pedig az a célja, hogy a rajt után megtartsa a vezetést és meg is nyerje az F1-es Mexikóvárosi Nagydíjat.

Már pénteken is az élen zárta a napot Carlos Sainz a Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíjon, a spanyol pedig végül a szombati időmérőn is a leggyorsabbnak bizonyult, a Q3-ban megelőzve a vb-címért küzdő Max Verstappen, Lando Norris párost.

A Ferrari versenyzőjének már az első köre is elegendő lett volna idei első, összességében hatodik pole-jához, pedig Sainz szerint a mexikói pályán nehéz jól összerakni mindent:

f1-sainz-mexiko-ferrari-1



„Nagyon boldog vagyok, jól sikerült pár kör volt” – értékelt a kvalifikáció után a pilóta. „Sokszor érezzük azt Mexikóban, hogy nem tudunk jó kört összerakni itt, és mindig nehéz a dolgunk, tekintettel arra, hogy milyen sokat csúszkálunk a körön.”

„Igazából a két Q3-as köröm eléggé hasonló volt, szinte tökéletesek. Egyszerűen csak sikerült nagyon jó köröket összeraknom a Q3-ban, amelyek elegendők voltak a pole-hoz. Úgyhogy nagyon örülök, mert általában nem ez a helyzet Mexikóban annak fényében, hogy mennyire trükkös itt.”

Bár a győzelem egy hete Austinban a csapattársáé, Charles Leclerc-é lett, de Sainz úgy érzi, már az őszi szünet utáni USA Nagydíj óta nagy lendületbe jött:

„Határozottan úgy érzem, hogy főleg az én oldalamról előreléptünk Austin óta, beleértve az időmérőt is. Próbáltunk valami extrát találni a kivezetőkörrel és a gumik előkészítésével, és úgy fest, megfelelő irányba haladunk. Nyilvánvalóan várom, hogy holnap befejezzük a munkát, de elfogadom a mai pole-t is, mert ez azt mutatja, hogy fejlődünk.”

f1-sainz-mexiko-ferrari-fp3-1

Cél a győzelem és a konstruktőri vb-cím

Sainz rajtelsősége és Leclerc negyedik helye révén nagy esélyt kap vasárnap a Ferrari arra, hogy közelítsen a konstruktőri vb-trófeához, hiszen a vezető McLaren és a második Red Bull egyik pilótája is elvérzett a Q1-ben – ezzel pedig a spanyol is tisztában van:

„Egyértelműen ez az első számú prioritásunk. Mindenekelőtt az, hogy mindkét autóval célba érjünk, de főleg az a hét-nyolc pont extra, ami a győzelemért jár, roppant fontos a csapatnak a konstruktőri világbajnoki értékelésben. Úgyhogy igen, a célom az, hogy megtartsam az első helyet az 1-es kanyarba menet, onnantól pedig remélhetőleg elég jó lesz a versenytempónk ahhoz, hogy meg is nyerjük.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: