DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 21. hétfő
F1

„Felháborító” – Wolff a Red Bull trükkös eszközéről

A Mercedes F1-es vezére reméli, az FIA nem zárta még le az ügyet: szerinte nem elégséges az, amilyen bizonyítást bemutatott a Red Bull a „Tapsi Hapsi-s” eszközével.

A Formula-1-es USA Nagydíj hétvégéjének egyik fő pályán kívüli beszédtémáját a Red Bull trükkös eszköze szolgáltatta, amellyel a pilótafülkéből is állítani tudták a padlólemez „előkéjének” hasmagasságát. Az eszköz önmagában nem lenne tiltott, ám a gyanú felmerült, hogy az energiaitalosok a parc fermé hatálya alatt is használták, ami viszont már illegális lenne.

f1-redbull-grid-austin



A Red Bull ezt tagadta, s a pénteki szabadedzés után az FIA embereinek be is mutatták, hogyan működik a szóban forgó eszköz – minderről pedig a Sky Sports F1 kamerái révén felvétel is készült. Az FIA részéről Nikolas Tombazis, az együléses szakágak igazgatója kijelentette: lezártnak tekinti a kérdést.

Nem így van ezzel azonban a Mercedest irányító Toto Wolff, aki az austini futam után beszélt a Red Bull trükkös megoldásáról: „A véleményem az alapján, amit láttam és hallottam, hogy ez felháborító” – idézi szavait a Motorsport.com oldal.

Wolff szerint gyanús, hogy a Red Bull egyáltalán kitalálta ezt a módszert: „Úgy gondolom, mindannyian olyan alkatrészeket tervezünk, amelyek megfelelnek az F1-es standardoknak és a legjobb specifikációk, amelyek a szabályok adta kereteken belül vannak.”

„Néhányszor olyan területeken, mint például az aerodinamikai rugalmasság, talán megpróbálsz a lehető legmesszebbre elmenni, de vannak összességében más dolgok és bizonyos részek, ahol felteszed a kérdést, hogy miért léteznek.”

f1-wolff-mercedes_1

A Mercedes-vezér magát a szerelők által használt eszközt is megmosolyogta: „Nagyon tetszett, amikor berakták ezt a seprűszerű eszközt, hogy bemutassák, hogy az egyetlen módja, hogy változtassanak rajta. Kíváncsi vagyok, hogy mennyi időbe telt nekik, hogy ezt kitalálják és betegyék oda.”

„Nem tudtam, hogy az F1-ben ilyen Tapsi Hapsi-s eszközöket használunk. Nem elég az, hogy azt mondják, hogy ez az és megígérjük, hogy többet nem csinálunk ilyet” – tette hozzá Wolff, aki reméli, hogy az FIA-nál a legfelsőbb körökben is vizsgálni fogják a bikák eszközét:

„Egyáltalán nem beszélhetek az FIA és Nikolas nevében. Nyilvánvaló, hogy olyasmiről van szó, amit hosszú ideig nem szúrtak ki. De úgy gondolom, az FIA vezetése meg fogja nézni és azt fogja mondani, hogy ’mit csinálunk ezzel?’”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: