DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 14. szombat
F1

„Pole-ban lehetnék” – Hamilton dühös magára, Russell szuper boldog

Saját magát is meglepve George Russell szerezte meg a harmadik rajtkockát az F1-es Olasz Nagydíjon. Csapattársa csak hatodik lett: magát hibáztatja, biztos első sort dobott el.

Az időmérő edzés hajrájáig úgy tűnt, elsősorban Lewis Hamiltonra támaszkodhat a Mercedes az Olasz Nagydíjon: a hétszeres világbajnok a péntek esti és szombati szabadedzésen, majd a Q2-ben is leggyorsabb volt. A Q3-ban azonban nem ő, hanem George Russell happolta el a harmadik rajtkockát az első sort elfoglaló McLarenek mögötti harcban – utolsó körében átugrotta a két Ferrarit.

„Ez nagyszerű volt, végül a harmadik helyen végeztem, egy kicsit jobban szerepeltem, mint amire számítottam, mivel nagyon kemény volt a Q1 és a Q2. Szerencsére sikerült a végére tartogatnom, és nem is vagyok messze a McLarenektől, akik jelenleg nagyon gyorsak. Keményen dolgozunk, hogy utolérjük őket, de szuper boldog vagyok a harmadik hellyel” – értékelt a parc fermében Russell, aki csupán 0,113 másodperccel maradt el a rajtelső Norristól, a második rajtkockától pedig négy ezredre volt.



„Szerintem szoros lesz a csata, mindenkit kis különbségek választanak fel” – beszélt arról, mire számít a vasárnap délutáni futamon. „Ez nagyon izgalmas az F1 számára, mindannyian erre a versengésre vártunk. Tudjuk, ha kiváló munkát végzünk, akkor esélyünk van a győzelemre, ezért eléggé fel vagyok tüzelve holnapra.”

Hamilton dühöng két hibája miatt

Sokkal több volt Hamiltonban, ahogy a Q2-es tempó is mutatta: a brit dühös, a felelősséget pedig teljes mértékben magára vállalja: úgy gondolja, ő szúrta el, vezetői hibái nélkül a pole-pozíciót is megszerezhette volna, helyette csupán hatodik lett.

„Dühöngök, abszolút dühös vagyok. A pole-ban lehettem volna, vagy legalább az első sorban, én nem végeztem el a munkát” – mondta az önkritikus Hamilton a tévékameráknak Monzában. „Másfél tizedmásodpercet buktam az első kanyarba menet és egy tizedet az utolsóban. Senkit nem lehet hibáztatni érte, csak magam.”

„A kvalifikáció már egy ideje a gyengeségem, és nem tudom megoldani. De próbálkozni fogok. A következő órákban rugdosni fogom magam, de előre kell lendülnöm. Jó versenyautónk van, a csapat lenyűgöző munkát végzett. Az autó ennél jobbnak érződött, a csapat pedig jobbat érdemel. Talán Kimitől megkapják majd” – szőtte bele nyilatkozatába a Mercedes 2025-ös versenyzőbejelentését is a csalódott Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: