DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 13. péntek
F1

„Nehéz volt elfogadni” – Sainzon múlt Doohan sorsa

Az Alpine 2025-ös újonca, Jack Doohan nehezen élte meg, hogy Carlos Sainz döntésén múlt a jövője, de biztos benne, hogy végül helyesen választott a francia alakulat.

Amióta hivatalossá vált, hogy Esteban Ocon távozik az Alpine-tól és a Haas versenyzője lesz jövőre, heves találgatások folytak arról, hogy ki lehet a francia utódja az istállónál. Több név is szóba került az üléssel kapcsolatban, a leginkább említésre méltó Carlos Sainzé volt, aki hónapokon át húzta jövőjére vonatkozó döntésének meghozatalát. Végül a spanyol a Williams, az Alpine pedig a csapat tartalékpilótája, Jack Doohan mellett tette le a voksát, aki a média képviselőinek elmondta, mennyire volt idegőrlő azt hallani, hogy egy Sainz kaliberű versenyző pályázik a franciák ülésére.

„Nehéz volt elfogadni, hogy a jövőm egy másik embertől és az ő döntésétől függ. Nem kellett ezen gondolkodniuk: bármelyik középmezőnybeli istálló szívesen látná a csapatában Carlos Sainzot, hiszen egy nagyon tapasztalt futamgyőztes és piacképes is. De biztos vagyok abban, hogy amilyen szakaszban jelenleg az enstone-i csapat jár, én voltam számukra a megfelelő választás, és folytatjuk ezt az utat, amit együtt elkezdtünk. Remélem, hogy hozzáadott értéket tudok teremteni a lépésekhez és a változtatásokhoz, amelyekkel biztosítjuk, hogy eljussunk oda, ahová el akarunk” – mondta az ausztrál, aki az Alpine akadémistájaként lép elő az F1-es csapat ülésébe.



A 2023-as Formula-2-es bajnokság harmadik helyezettje, valamint a 2021-es Formula-3-as szezon második helyezettje több pilótával volt versenyben Ocon megüresedett helyére. A Ferraritól az év végén távozó Sainzon kívül a Kick Sauber párosát, Valtteri Bottast és Guanyu Zhout, valamint Mick Schumachert is potenciális jelöltként emlegették az Alpine ülésére.

„Az első negyedév után tudtam, hogy versengés lesz – lehetőségem van arra, hogy harcoljak az ülésért. Nem volt konkrét feladatom. Nagyon sok versenyző volt még akkor szerződés nélkül és nagyon sok minden történt, így türelmesnek kellett lennem, megvárnom az én időmet, kiállnom az ügyem mellett, és kihozni a maximumot minden alkalomból, amikor a kormány mögé ülhettem. Örülök, hogy a türelem kifizetődött, ahogy az is, hogy nem versenyeztem. Ez mindig kockázatos, de ha nem vállalom ezt be, akkor talán ez sem történt volna meg (a szerződéskötés – a szerk.)” – idézi Doohan szavait a RacingNews365.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: