DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 12. csütörtök
F1

Kontrollálja a frusztrációját a Ferrari

Jót tesz a Ferrarinak a csapat frusztrációja, amiért nem elégedettek jelenlegi teljesítményükkel – legalábbis Frederic Vasseur csapatfőnök így gondolja, aki bízik a maranellóiak hozzáállásában.

Felemás szezont produkál eddig a Ferrari: Carlos Sainz és Charles Leclerc is szerzett már egy-egy futamgyőzelmet az idén, a maranellóiak viszont általában nem képesek tartani a tempót a Red Bull-lal és a McLarennel, illetve már a Mercedes is úgy tűnik, hogy jócskán felzárkózott az olaszokra. Frederic Vasseur, az istálló csapatfőnöke érez némi frusztrációt emiatt, viszont úgy gondolja, hogy ez szükséges ahhoz, hogy javítsanak a formájukon.

„Amikor nem szerepelsz jól, kell benned lennie némi frusztrációnak, mert egyben ez adja a legjobb löketet a visszatéréshez. Viszont kontroll alatt kell maradnia. Volt négy gyengén sikerült hétvégénk, nem volt jó a hangulat a csapaton belül, hiszen nem így akartunk teljesíteni. De volt bennünk pozitivitás is, hogy fel tudjunk zárkózni a többiekhez és megértsük, mi a gond, majd helyrehozzuk. Jó a hozzáállásunk” – mondta az F1 hivatalos oldalának Vasseur.



A francia szakember bevallotta, hogy igyekezett megváltoztatni a légkört a Ferrarin belül, amióta a csapat tagja, és arra ösztönzi mérnökeit, hogy kockáztassanak többet.

„Ha valamire büszkének kell lennem, az nem az eredményeink. Az eredmény egy következmény. Inkább arra vagyok büszke, hogy sokkal inkább hajlandóak vagyunk bevállalni a rizikókat, kevésbé félünk – ennek pedig az eredmény a gyümölcse.”

„Próbálunk változtatni a mentalitáson. Ez nálam a hozzáállás. Nem hagyhatunk benne semmit, kockáztatnunk kell, ha nyerni akarunk. Ilyen a versenyzői mentalitás, valószínűleg a Red Bull DNS-e is ilyen. Ezen a területen kell előrelépnünk” – nyilatkozta a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: