DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Russell év elején nem is álmodott volna erről

George Russell vezette a hazai hármast a Brit Nagydíj időmérő edzésén: a harmadik pole-ját szerző Mercedes-pilóta holnap le akarja győzni Norrist és Verstappent.

A Kanadai Nagydíj után ismét George Russell szerezte meg a pole-pozíciót, karrierje során összesen harmadik alkalommal. A brit egész hétvégén erős formát mutatott, s a Q3 első menetében mindösszesen hat ezreddel meg tudta előzni Lando Norrist. Aztán jött a mindent eldöntő menet, s bár Lewis Hamilton egy pillanatra elhappolta előle a vezetést, Russell két lila szektorral visszavágott, és megszerezte az első helyet.

„Micsoda érzés! Az év elején álmodni sem mertünk volna arról, hogy itt a pole-pozícióban leszünk!” – kezdte az értékelését Russell az autóból kiszállva, aki csapattársa és a mezőny harmadik brit versenyzője elől kezdheti meg a versenyt holnap:

russell-silverstone-3



„Első sor Lewisszal, és Lando a harmadik, egyszerűen elképesztő! Ez a rajongóknak is köszönhető, olyan sok energiát adnak nekünk. Az autó most nagyon jól viselkedik, a kvalifikáción életre kelt. Micsoda öröm ezen a pályán vezetni!” – lelkendezett a brit, aki Spielberg után újabb győzelmet szerezne holnap:

„Meglovagoljuk ezt a hullámot, teljesen felpörögtünk. De most a holnapi napra koncentrálunk, meg kell nyernünk a versenyt. Szoros lesz a harc Landóval, és Max is gyors lesz. Nagyon izgatott vagyok!”

russell-silverstone-2024-1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: