DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Russell a pole-ban, a Mercedesé az első sor Silverstone-ban

Hármas hazai vezetés a Brit Nagydíj időmérőjén: Russell Hamilton és Norris előtt a pole-ban! Verstappen csak negyedik, Perez már a Q1-ben kiesett.

Q1

Bár kisütött a nap az F2-es sprintversenye után Silverstone-ban, még nedves pályán vette kezdetét a Formula-1-es Brit Nagydíj időmérője, így a mezőny intermediate gumikon gurult pályára a Q1-ben. Ezeken Max Verstappen és a két Mercedes diktálta a tempót, de rohamosan javultak a körülmények, így Charles Leclerc és Valtteri Bottas vezetésével folyamatosan váltottak lágy slickekre a pilóták.

A körülmények azonban még eléggé trükkösek voltak ahhoz, hogy a már slicken lévő Sergio Perezen kifogjanak: a mexikói kiforgott és a sóderágyban ragadt – ami egyfelől piros zászlót megszakítást eredményezett, másfelől nagyon nem jó hír a pilóta számára, aki alatt a hírek szerint amúgy is inog a Red Bull ülése.

f1-perez-out-q1-brit



Az újraindítást követően sietniük kellett a pilótáknak, mert fenyegetően visszatérni látszott az eső – és meg is jött a csapadék, Verstappen és Magnussen is majdnem pórul járt vele, mindketten elrontották a Copse-kanyart, ahol Perez is kiesett.

Az eső intenzitása azonban hamar alábbhagyott, így a végén is lehetett még javítani. Végül Lewis Hamilton, George Russell sorrendben a Mercedesek zártak az élen, megelőzve a két Ferrarit. Kiesett viszont Perez mellett Bottas, Magnussen, valamint a két Alpine – igaz, Pierre Gaslynál ennek sok jelentősége nincs, hiszen motorcsere miatt eleve a rajtrács végéről indult volna vasárnap.

 

Q2

A második szakasz már végig slick abroncsokon zajlott, de javult annyit a pálya állapota a negyed óra során, hogy igazából csak az utolsó körök számítottak. A legjobb időt Lando Norris futotta meg, megelőzve George Russellt és Fernando Alonsót, míg Verstappen a hatodik helyen végzett – igaz, neki lehet, hogy sérült az autója alja a Q1-es kavicságyas kaland során.

Egy nagyágyútól azonban búcsúztunk, hiszen Charles Leclerc csupán 11. lett a Ferrarinál. Rajta kívül kiesett még Logan Sargeant a Williamsszel, a két Visa Cash App RB, valamint a Yuki Tsunoda és Daniel Ricciardo közé beékelődő Guanyu Zhou.

f1-russell-pole-mercedes-silverstone

Q3

A legjobb rajthelyekről döntő utolsó felvonás első körei után elképesztően szoros volt a harc az élen: Russell hat ezreddel vezetett Norris előtt. Mögöttük a csapattársak következtek, míg Verstappen csupán az ötödik helyen tanyázott.

A hajrában pedig a Mercedesek tudtak még a legtöbbet javítani, így Russell Kanada után idén másodszor szerzett pole-t, Hamilton révén pedig az Ezüst Nyilak kisajátították az első rajtsort! A britek örömét Norris harmadik helye tette teljessé, Oscar Piastrit viszont megelőzte a végén Verstappen, így a vb-éllovas a negyedik helyre kvalifikálta magát.

Nico Hülkenberg meglepetéssel felérő hatodik rajthelyet szerzett a Haasszal, ezzel megelőzte Carlos Sainz Ferrariját, a két Aston Martint, valamint Alexander Albon Williamsét is. A Formula-1-es Brit Nagydíj itthoni idő szerint vasárnap 15 órakor rajtol.

Az időmérő végeredménye:

1. George Russell Mercedes 1'25.819 - -
2. Lewis Hamilton Mercedes 1'25.990 0.171 0.199
3. Lando Norris McLaren/Mercedes 1'26.030 0.211 0.246
4. Max Verstappen Red Bull/Honda RBPT 1'26.203 0.384 0.447
5. Oscar Piastri McLaren/Mercedes 1'26.237 0.418 0.487
6. Nico Hülkenberg Haas/Ferrari 1'26.338 0.519 0.605
7. Carlos Sainz Ferrari 1'26.509 0.690 0.804
8. Lance Stroll Aston Martin/Mercedes 1'26.585 0.766 0.893
9. Alexander Albon Williams/Mercedes 1'26.640 0.821 0.957
10. Fernando Alonso Aston Martin/Mercedes 1'26.917 1.098 1.279
Nem jutott Q3-ba:        
11. Charles Leclerc Ferrari 1'27.097    
12. Logan Sargeant Williams/Mercedes 1'27.175    
13. Yuki Tsunoda RB/Honda RBPT 1'27.269    
14. Zhou Guanyu Sauber/Ferrari 1'27.867    
15. Daniel Ricciardo RB/Honda RBPT 1'27.949    
Nem jutott Q2-be:        
16. Valtteri Bottas Sauber/Ferrari 1'32.431    
17. Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1'32.905    
18. Esteban Ocon Alpine/Renault 1'34.557    
19. Sergio Pérez Red Bull/Honda RBPT 1'38.348    
20. Pierre Gasly Alpine/Renault 1'39.804    
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: