DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Leclerc: Két eltérő beállítással teszteltünk, a monacói tempónkat keressük

A Q2-ben távozni kényszerülő Leclerc elárulta: más módosításokkal kísérleteztek a szabadedzéseken csapattársával, ezzel is gyorsítva a visszatérésüket az élmezőnybe – ez okozta a gyenge szereplést.

A Brit Nagydíj időmérőjén a megszokottnál korábban búcsúzott Charles Leclerc: a Q2-ig jutott a monacói, ahol a tizenegyedik helyet szerezte meg, háromtizedes lemaradással Fernando Alonso továbbjutást érő köridejétől.

A Ferrari versenyzője szerint a hátránya annak köszönhető, hogy minden szabadedzést különböző beállítások tesztelésére használtak – ez hosszú távon hozzásegíti őket ahhoz, hogy minél hamarabb visszatérjenek az élmezőnybe. A Formula.hu helyszíni jelenlétében így fogalmazott a monacói:

„Tegnap rengeteg adatot gyűjtöttünk, mivel két nagyban eltérő beállítást próbáltunk ki – ennek az a következménye, hogy nem feltétlenül a hétvégénk optimalizálására fektettük a hangsúlyt, illetve nem csak a minél jobb teljesítményre fókuszáltunk.”



„Ma emiatt volt lassabb a köridőm három tizeddel, mint amennyi a Q3-ba kerüléshez kellett volna – más módosítások mellett maradtam a harmadik szabadedzés után. A holnapi futamból igyekszünk kihozni a maximumot, ám úgy gondolom, hogy a tegnapi tesztelésünk hosszú távon sokat fog segíteni – de sokat kell most ezért fizetnünk.”

Arra a kérdésre, hogy a pálya mely részein voltak gondjai az SF-24-essel, így felelt: „A tizennégyes és a tizenötös kanyarban a bal első abroncs egyszerűen nem került megfelelő tartományba, ezért alig volt tapadásom ezeken a részeken. A magas sebességű kanyarokban az egyensúly nem volt a helyén – itt buktam a legtöbb időt.”

Gyengülő teljesítmény

Legutóbb a hazai futamán láthattuk a monacói pilótát a dobogón, ahol a pole-pozíciót és a győzelmet is sikerült megszereznie – ám a Ferrari elvesztette az akkor mutatott teljesítményét. Leclerc így fogalmazott arról, hogy ennek mik lehetnek az okai:

„Nem mehetek részletekbe, de Monaco óta jól láthatóan vesztettünk a teljesítményünkből. Ennek keressük az okát – emiatt is kísérletezünk ennyit a szabadedzéseken, és szintén ez indokolta, hogy ezen a hétvégén visszatértünk egy korábbi csomagunkhoz, kevésbé pattog tőle az autó. Hamarosan meghozzuk a helyes döntést a továbbfejlesztésekkel kapcsolatban, ehhez pedig elengedhetetlen a tegnapi tesztelés.”

„A Mercedes, a McLaren és a Red Bull is előttünk van – mi vagyunk azok, akik futamok óta szenvednek. Vissza kell térnünk közéjük, meg kell találnunk a megfelelő beállítást az autó egyensúlyára, és kisajtolni minden teljesítményt, ami benne van.”

Egy esős futam segíthet?

Míg Leclerc a tizenegyedik, addig Carlos Sainz a hetedik rajtkockából várhatja a Brit Nagydíj startját – a monacói szerint akkor van esélyük előkelőbb helyezéseket megszerezni, ha az időjárási körülmények felborítják a csapatok taktikáját: „Bármi a segítségünkre lehet… A legrosszabb az lenne, ha egy megszokott futam lenne, amikor mindenki ugyan azon a stratégián van. Remélem, az eső megkavarja egy kicsit a dolgokat.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: