DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

„Cserben hagytam az egész csapatot” – Perez

Ismét már a Q1-ben hibázott és kiesett a mexikói – pedig úgy érzi, addig biztatóan alakult a silverstone-i F1-es hétvégéje. Állítja: nem aggódik a jövője miatt.

Sergio Perez volt a legnagyobb nevű kieső a Formula-1-es Brit Nagydíj időmérőjének első fázisában: a még helyenként nedves aszfalton a Copse-kanyarban ragadt a sóderágyban. Ezzel a mexikói az utolsó hat futamból már harmadszor búcsúzott az első szakaszban – a Red Bull-os magára is vállalta azt, hogy „elb*szta” a kvalifikációt:

„Nagyon frusztráló, az egész csapatot cserben hagytam” – nyilatkozta az F1 TV kameráinak. „Én voltam az első vagy az egyik első, aki slick gumira váltott, és azon a ponton alapvetően a lehető legjobban fel kellett volna melegíteni az abroncsokat.”

f1-perez-redbull-silverstone-1



„És ahogy bementem a 9-es kanyarba és visszaváltottam, blokkoltam a hátsó tengelyt, ami miatt lecsúsztam a pályáról. Teljesen vizes volt a bukótér a 9-es kanyarban, megpróbáltam egyenesen továbbmenni, de egyszerűen elúszott az autó. A gumik rendkívül hidegek voltak, és sajnos kifogtak rajtam a körülmények.”

„Próbáltam kijönni a sóderágyból, de amint odakerülsz, nagyon nehéz bármit is csinálni. Rendkívül frusztráló. Fáj, hogy így cserben hagytam a csapatot – főleg úgy, hogy addig a ponton igen erős hétvégénk volt. De sajnos nem tudtuk megmutatni a teljes tempónkat. Nagyon sajnálatos.”

Perez később az írott sajtónak, így a Formula.hu-nak is nyilatkozva hozzátette: nehéz lesz pontot szereznie a 19. rajthelyről indulva a vasárnapi futamon, de a legjobbjukat fogják nyújtani.

 

Perez nem aggódik az F1-es jövője miatt

A mexikói botladozása okán az utóbbi napokban ismét felerősödtek azon a hangok, hogy inoghat alatta a Red Bull ülése. Perez azonban állítja, nem az emiatti nyomásnak köszönhető az újabb hibája:

f1-perez-redbull-brit-1

„Nem-nem-nem, semmi köze ehhez. Teljes mértékben a munkámra koncentrálok és arra, hogy kihozzam a teljesítményt magamból. Tudom, mire lehetek képes, a tegnapi nap igen biztató is volt, úgy tűnt, a dolgok jó irányba haladnak. Úgyhogy leszegett fejjel haladunk tovább, és csak idő kérdése, hogy fordítsunk a dolgok alakulásán.”

Amikor konkrétan rákérdeztek arra a nemrég még 2026-ig hosszabbító pilótánál, hogy biztos-e benne, hogy a szezon hátralévő részében ő marad a Red Bull versenyzője, határozott választ adott:

„Igen, természetesen. Mint mondtam: teljes mértékben elkötelezett vagyok a csapat és a karrierem iránt. Szerződésem van, és meg fogom fordítani a dolgok menetét. Nem zavaró tényező ez vagy bármi ilyesmi. Csak szeretnék visszatérni a formámhoz és a lényeges dolgokra fókuszálni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: