DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 8. hétfő
F1

Egyetlen kanyarban bukta a pole-esélyt Alonso

A spanyol F1-es úgy érzi, már az első kanyarban eldobott két tizedmásodpercet, emiatt lett csak hatodik, ami fáj neki – de legalább esélyt lát a pontszerzésre.

Az előző hétvégéken úgy tűnt, az Aston Martin leszakadt a Formula-1-es mezőny első felébe sorolt másik négy alakulatról, és különösen Fernando Alonso volt az, aki még Lance Strollhoz képest is látványosan küszködött.

A Kanadai Nagydíj azonban eddig biztatóbban alakul a csapat számára, hiszen mindkét pilótájuk bejutott a Q3-ba a szombati időmérőn. Alonso ráadásul mindössze 228 ezredmásodperccel maradt el a pole-pozíciós George Russelltől – igaz, a minimális különbség ellenére is csak a hatodik rajthelyet jelenti ez a spanyolnak.

f1-alonso-aston-kanada-1



A kétszeres F1-es világbajnok éppen ezért bosszankodott is kicsit: „Mindenki számára trükkös időmérő volt a szél és a néhány esőcsepp miatt. Mindig veszítünk némi önbizalmat emiatt, és szerintem senki sem futott tökéletes kört. Nálam is ez volt a helyzet. Nem raktam össze mindent a Q3-ban, úgyhogy amikor látod, hogy mindössze két tizedmásodpercre vagy a pole-tól, az kicsit fáj.”

Arra a kérdésre, hogy hol bukta el ezt az időmennyiséget, Alonso így felelt a Formula.hu virtuális jelenlétében: „Mindent a 2-es kanyarban. Óriási volt a túlkormányzottság, és annyira csúnyán elveszítettem a kontrollt az autó felett, hogy azon is elgondolkodtam, hogy félbeszakítsam-e a körömet vagy folytassam.”

„Végül folytattam és hatodik lettem, és ha két tizedre voltam a pole-tól, akkor talán minden már az első kanyarban elment. Utána egyszerűen roppant agresszíven vezettem, hogy visszahozzam a kört.”

f1-alonso-aston-kanada-2

Nem érte váratlanul az Aston F1-es feltámadása

Alonso arról is beszélt a szombati kvalifikációt követően, hogy az Aston Martin számított rá, hogy jobban működhet az AMR24-es a montreali pályán:

„Úgy vélem, most már némileg teljesebb a képünk az autóról így kilenc futam elteltével, így valamelyest jobb hétvégére is számítottunk itt. Már pénteken is magabiztosabbnak éreztük magunkat az autóval kapcsolatban.”

„A legutóbbi két nagydíjon már a Q1-ben kiestünk, azzal vége is volt a versenyünknek, most viszont a hatodik és kilencedik helyről rajtolunk, így van esélyünk pontokat szerezni” – tette hozzá a 42 éves pilóta a vasárnapi esélyek kapcsán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: