DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 9. kedd
F1

„Szükségünk van Checóra is az élen” – Horner

Anomália volt a Red Bull F1-es főnöke szerint a mexikói imolai hétvégéje. Verstappen nyomás alatt aratott sikeréről és a sűrűsödő mezőnyről is beszélt.

Max Verstappen győzelmét hozta a Formula-1-es Emilia-romagnai Nagydíj, de nem volt sima menet azért a pole-ból induló hollandnak, hiszen a hajrában alaposan meghajtotta őt a visszazárkózó Lando Norris, ráadásul volt egy utolsó figyelmeztetése is a pályaelhagyások miatt. Éppen ezért Christian Horner nem is győzte dicsérni a megingás nélkül vezető címvédőt:

„Óriási volt a nyomás. Maxnak volt három strigulája a pályahatárok miatt, egy milliméternyi hibát nem engedhetett meg magának a nyomás közepette. Nagyszerű munka Maxtól. Lando keményen közelített a verseny végén.”

f1-verstappen-norris-imola-futam



„Két részből állt számunkra a futam. Az első fele nagyon erős volt, hét és fél másodperces előnyt építettünk ki. A második etap második felében viszont Lando nagyon gyorsan közelített ránk” – nyilatkozta a Red Bull csapatvezetője a Sky Sports F1 kamerái előtt.

De mi volt az oka annak, hogy a kemény gumikon kissé visszaesett a Red Bull tempója a végén? „Talán túl nagy hangsúlyt fektettünk a közepes gumikra. Nagy előnyt építettünk ki, aztán a kemény gumis etap felénél elkezdtünk hőmérséklet veszíteni az abroncsokból. Úgy gondolom, a McLaren keményebben megdolgozta őket, és ennek láthattuk az eredményét az etap második felében” – vélekedett Horner, aki az élmezőny sűrűsödéséről is beszélt:

„Látható, hogy az autók közelednek egymáshoz. A legutóbbi fejlesztésekkel mind nagyon hasonlók lettek. A Ferrari is közeledik, és mindig ez történik, ha stabilak a szabályok. Nem történt semmi olyasmi, amire ne számítottunk volna. Ezen a pályán a McLaren nagyon gyors volt, ahogy a Ferrari is.”

 

Anomália volt Perez imolai hétvégéje

f1-perez-redbull-imola

Miközben Verstappen pole-t és győzelmet szerzett Imolában, Sergio Perez tegnap már a Q2-ben kiesett, vasárnap pedig a futamon a nyolcadik helyig tudott csupán felkapaszkodnia a kemény gumikon indulva. Horner azért nem volt túl szigorú a mexikóival, de jelezte: szükségük lenne rá az élbolyban.

„Sajnálatos volt Checo számára, hogy gyakorlatilag kiszállt a küzdelemből az időmérő után. Fordított stratégiát alkalmaztunk nála. Nyolcadik lett, és a hetedik hely lett volna a legjobb, amit elérhetett volna az elemzéseink alapján. Szükségünk van rá, hogy ott legyen elöl segíteni Maxot, ahogy a két McLaren és a két Ferrari is erősebb együtt.”

Amikor arról kérdezték, mit kell tennie Pereznek, hogy 2025-re is megtartsa az ülését, Horner rámutatott, hogy Imola inkább kivétel volt a pilóta eddigi 2024-es teljesítményében: „Ezt a hétvégét leszámítva sokkal jobban kezdte a szezont, ez most egy anomália volt, ezen kívül erős volt. Nyugodtabb, kevésbé koncentrál arra, amit Max csinál, inkább magára fókuszál.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: