DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

„Rajtam múlik vagy az autón?” – Hamilton

A hétszeres F1-es világbajnok elismerte: olykor benne is megfogalmazódtak kételyek. De most már hiszi, hogy a Mercedes rátalált a helyes irányra.

Nagy reményekkel vágott neki a Mercedes a küszködéssel teli 2022-es évad után az idei Formula-1-es szezonnak. Amely azonban nem igazán hozta meg a várt áttörést: több mint tíz év után először maradt futamgyőzelem nélkül a gárda – jóllehet, a konstruktőri értékelésben így is legyőzték a Ferrarit, s ezzel egy helyet javítva ezüstérmesek lettek.

Lewis Hamilton ugyanakkor már az első teszten érezte, hogy a W14-es sem az igazi: „Emlékszem, hogy ugyanolyannak érződött. És ez egyértelműen nem volt nagyszerű érzés. Igazán komoly reményeim voltak” – idézi a brit szavait a The Race portál. Hamilton ugyanakkor már eleve óvatosabban állt az idei autóhoz:

„Idén februárban kicsit nyugtalanabb voltam, mert előző évben azt mondták, hogy ’az autó lenyűgöző, egyedi, senkinek nem lesz ilyesmije’. Aztán jött az első teszt… Úgyhogy kicsit óvatosabb voltam, amikor ezeket hallgattam, és mondtam, hogy majd meglátjuk. És aztán az autónak meg is voltak a problémái. Akkor már tudtam, hogy hosszú év elé nézünk.”

f1-hamilton-mercedes-2



„Biztosan volt frusztráció bennem, mert kértem bizonyos változtatásokat, és ezek nem lettek végrehajtva” – jegyezte meg a 38 éves versenyző. „Viszont nem feltétlenül találtunk még rá az év elején a Sarkcsillagra, nem tudtuk pontosan, merre kell haladnunk. Kicsit cikkcakkos vonalban haladtunk afelé, ahol lennünk kellett.”

 

Kétkedés és bizakodás

Hamilton ugyanakkor hisz benne, hogy a teljesen átalakítandó W15-össel végre meglelték a helyes irányt: „Hiszem, hogy most valóban rátaláltunk a Sarkcsillagra. Ami szerintem nem volt meg az előző két évben. De odajutni még így sem könnyű. És voltak bizonyos dolgok, döntések, amelyek blokkoltak ebben, és nem tudtál velük mit tenni a költségsapka és ilyesmik miatt.”

A hétszeres világbajnok ugyanakkor azt sem tagadta az interjúban, hogy olykor megfogalmazódtak kételyek benne saját magával kapcsolatban: „Végső soron, amikor ilyen nehéz szezonjaid vannak, lesznek pillanatok, amikor felteszed magadnak a kérdést: ’Ez rajtam múlik vagy az autón? Még mindig képes vagyok rá vagy már elszállt?’. Mert amikor minden összeáll, az autó és te is, az a szikra, az rendkívül. És mindig ezt keressük.”

Arra a kérdésre, hogy mekkora nyomás lesz 2024-ben a Mercedesen és Toto Wolff csapatfőnökön, így felelt Hamilton: „Óriási a nyomás, ez egyértelmű. Nemcsak Totón, hanem mindannyiunkon. A gyárban is mindenkin óriási a nyomás. Végső soron egy olyan főnökként, mint Toto, jobban el kell kezdened támaszkodnod az embereidre, mintsem meghátrálni. De persze ez nem egyszerű, hiszen az emberek egy bizonyos ponton megtörnek. Szóval hogyan lehet ezt olyan konstruktív módon megtenni, ami bátorítja és inspirálja őket a folytatásra?”

f1-hamilton-mercedes-1

„Remélem, hogy néhány eredmény és teljesítmény, amit sikerült produkálnom, ezek a szikrák inspirációt jelentenek a srácok számára, hogy már majdnem ott vagyunk. És ez végigszivárog a rendszeren, hogy ’oh, még megvan benne a tűz, ha megadjuk neki az autót, oda fog juttatni minket’. Erre törekszem, ezt próbálom megtenni.”

 

Hamilton jobban teljesített, Verstappen csak lazult

Ami a saját produkcióját illeti, a vb-tabellán harmadikként záró pilóta így értékelt: „A versenyteljesítményemmel és a versenytempómmal az év jó részében elégedett voltam, nem sok hibát követtem el. Úgyhogy ezzel elégedett vagyok, az időmérőn azonban még javulnunk kell. Csapatként küszködtünk azzal, hogy kihozzuk a teljesítményt a gumikból, és meg lehetett figyelni, hogy egyik hétvégén George volt óriási lemaradásban és én voltam rendben, majd ez megfordult. És ezek az autóval kapcsolatos apró részleteken múlnak. De összességében elégedettebb voltam a teljesítményemmel, mint előző évben.”

Wolff a minap úgy fogalmazott, hogy a Mount Everestet kell megmásznia a Mercedesnek a Red Bull utoléréséhez. Osztja ezt a véleményt Hamilton is, aki szerint az idei 22 futamból 19-et megnyerő Max Verstappennek tulajdonképpen bele sem kellett adnia mindent a versenyeken:

„Megnézhetjük a köridőket és Max adatait: a legtöbbször csak lazul az élen. Nem hiszem, hogy akár csak egyszer is megizzadt volna a szezonban, még amikor Austinban üldöztük, akkor sem. Úgy vélem, végig kontrollálni tudott mindent. Ha pedig olyan teljesítménnyel rendelkezel, hogy vissza is vehetsz, az autó és a gumi is tovább bírja, és lenyűgöző eljutni erre a pontra. Végső soron bámulatos munkát végeztek, és megérdemelték.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: