DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Hamilton „készen áll” az újabb F1-es vb-harcra

Nagyon büszke a csapatára, amely szerinte senkit nem akar másolni, és mégis fejlődik: Lewis Hamilton hiszi, hogy 2024-ben újra jó lehet a Mercedes.

Pénteken még szörnyű autóról számolt be Mexikóban Lewis Hamilton, és még az időmérőn sem volt túl meggyőző a W14-es, aztán a futamon összeállt minden: magabiztos második helyet hozott a Mercedesszel a hétszeres világbajnok, ami alaposan fel is dobta a hangulatát.

„Ez a hétvége nehezebb volt a múltkorihoz képest, amikor azonnal jó volt az autónk. Most nagyon mélyre kellett ásni, hogy kihozzunk valamit a beállításokból, és szerintem jó munkát végeztünk” – mondta Hamilton a futamot követően.

m402883_resize



„Az időmérő trükkös volt és emiatt jóval a Ferrari mögül kellett rajtolnunk, pedig előttük kellett végeznünk a konstruktőri bajnokság miatt, ezért nyomtam ma. Nagyon jól haladtunk előre a futam során, eleinte a dobogóért, aztán a második helyért harcoltunk, csodálatosan alakult. Nagyon boldog vagyok” – tette hozzá.

 

2024-ben újra jó lehet a Mercedes?

Hamilton egy ideje már hangoztatja, hogy a háttérben komoly változtatásokon dolgoznak, és reméli, hogy 2024-ben újra bajnokesélyes autót vezethet, amellyel megpróbálhatja megszerezni rekordot jelentő nyolcadik F1-es vb-címét.

„Hihetetlenül büszke vagyok a csapatomra, és teljességgel hiszek bennük. Tudom, hogy képesek vagyunk nagyszerű autót építeni. Az utóbbi két évben nem csináltuk meg, de képesek vagyunk rá. Sok mérnökünk dolgozik, senki nem akar mást lemásolni, a saját módjukon akarják megcsinálni, és haladunk előre, fejlődünk. De azt hallom, hogy a Red Bull is fejlődik” – mondta erről a brit.

„Nagyon jó döntéseket kell hoznunk, de persze ezt eddig is tudtuk. Ezek a srácok most is nagyon gyorsak voltak, az egyenesekben két és fél tizedmásodpercet kaptunk tőlük az egyes kanyarig. De hiszem, hogy ha tudunk építeni egy hasonló autót, akkor nagy csatákat vívhatunk jövőre. Én készen állok.”

m403062_resize

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: