DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
F1

Piastri a dobogó ellenére is kritikus magával

Megszerezte első vasárnapi F1-es dobogóját Piastri, aki szerint maradt még benne ma, míg Norris annak örül, hogy nincsenek túl messze a Red Bulltól.

Több mint két év, egészen pontosan a 2021-es Belga Nagydíj óta először köszönthetett új dobogóst a Formula–1, Oscar Piastri a 216. versenyző a sportág történetében, aki az első három között zár egy futamot. Az ausztrál versenyző természetesen boldogan nyilatkozott a leintés után, de az önkritikus hang sem maradt el:

piastri-suzuka-3



„Nagyon különleges érzés, sokáig emlékezni fogok rá. Nem tudom eléggé megköszönni a csapatnak a lehetőséget erre. Nem sokan élhetik át ezt az egész karrierjük során, nekem pedig az első szezonomban összejött. Nem ez volt a valaha volt legjobb versenyem, de ez is elég volt ahhoz, hogy megszerezzek egy trófeát, szóval rettenetesen boldog vagyok.”

Piastri csapattársa, Lando Norris roppant magabiztosan szerezte meg a második helyet, karrierje során már ötödik alkalommal – ebből idén negyedszer. Örül a csapatnak, örül a helyezésének, és úgy érzi, nincsenek annyira messze Verstappentől – hozzátéve persze, hogy azért közel sincsenek…

suzuka-start

„Újabb csodálatos napunk volt egy második és egy harmadik hellyel. A rajt nagyon jó volt, majdnem elkaptam Maxot, de Max ugye Max, szóval nem volt sok esélyem a kettes kanyarban. De megpróbáltam, a tempónk pedig mindenki máshoz képest remek volt. Nem vagyunk közel Maxhoz, de nem is vagyunk mérföldekre lemaradva, és ez nagyon örömteli.”

„Közeledünk” – folytatta Norris. „Nyomjuk, kivételes a fejlődés, amit bemutattunk. Nagyon büszke vagyok a csapatra és az előrelépésre, amit minden hétvégén bemutatunk. És ugye ez volt az első kettős dobogónk Oscarral.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: