DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Leclerc ellenzi a kísérleti F1-es időmérőt

A ferraris szerint nem illik a sporthoz az az extra bizonytalansági tényező, amit a Magyar Nagydíjon debütáló újítás hoz be a kvalifikációba.

Többször írtunk már mi is róla, hogy a törölt Imola helyett az F1-es Magyar Nagydíjon láthatjuk először a gumik szempontjából kísérleti lebonyolítású időmérő edzést: ennek értelmében a Q1-ben csak kemény, a Q2-ben csak közepes, a Q3-ban pedig csak lágy keverékű abroncsokat használhatnak a pilóták.

A versenyzők között megoszlottak a vélemények az újítással kapcsolatban. Charles Leclerc szerint például a szabadedzéseken elvégzett programokra is hatással lehet a változtatás, ráadásul a ferraris úgy véli, hogy okozhat kavarodást, hogy ezúttal a keményebb keverékű gumikon kell egy-egy erős gyorskört összerakniuk:

„Úgy gondolom, a Q1 és a Q2 is trükkös lesz az eltérő keverékek miatt. Nem igazán vagyunk hozzászokva, hogy időmérős módban nyomjuk a kemény gumiknak. Szerintem ez mindenkinek új lesz és meglepetést is okozhat néhányaknak” – nyilatkozta a Formula.hu jelenlétében a monacói, aki nem biztos benne, hogy mindez jó az F1 szempontjából:

f1-leclerc-ferrari-hun-day0



„Nem gondolom, hogy ennek a kockázatnak a sport részének kellene lennie. Szerintem a legjobbnak kell győznie. Lehet persze, hogy most még ismeretlen, de minél többször próbáljuk ezt a formátumot, annál többen fogják tudni, mit várjanak és a dolgok visszaállnak a szokott rendbe. Talán az időmérő után többet fogunk tudni róla.”

„De nagyon trükkös lesz a felhasználható gumi mennyiségével. Nyilvánvalóan egy ponton használni kell azokat a gumikat vagy pedig épp úgy döntesz, hogy nem. De ezért teszi ez egyelőre kiszámíthatatlanná a dolgokat” – fogalmazott Leclerc.

 

Megkavarja az erőviszonyokat az új F1-es időmérő?

Mint arra Leclerc rámutatott, az egész mezőnyben újdonságot jelent majd, hogy a kemény abroncsokon kell időmérős kört futniuk a Q1-ben, s ez akár meglepetéseket is okozhatna. A regnáló világbajnok, Max Verstappen ugyanakkor úgy véli, hogy valójában a rendhagyó lebonyolítás is az élcsapatoknak kedvez:

„Általában ők bírják némileg könnyebben működésre a kemény és közepes keverékű gumikat” – vélekedett a Red Bull holland pilótája.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: