DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

„Egyértelműen verhetők” – célba vette az Alpine-t a McLaren

Az F1-es Osztrák Nagydíj után úgy érzi Zak Brown, hogy harcban vannak az ötödik helyért – sőt, többször szólnának bele a nagyok dolgába is.

A múlt hétvégi Formula-1-es Osztrák Nagydíj legkellemesebb meglepetése Lando Norris teljesítménye volt, aki az időmérőkön a negyedik és a harmadik helyeken végzett, s bár a sprinten hátraesett az első körben, a vasárnapi versenyen újfent negyedik pozíciót szerzett – azaz csak a Red Bull és a Ferrari pilótái végeztek előtte, megelőzte a Mercedeseket és az Aston Martinokat is.

Ez arra utal, hogy jól működnek a McLaren fejlesztései, amelyeknek első ütemét csak a brit pilóta autóját vetették be Spielbergben. A Red Bull Ringen látott szereplés pedig meghozta Zak Brown elnök-vezérigazgató étvágyát is, aki célba vette a konstruktőri vb-összetettben ötödik Alpine-t: „Úgy vélem, egyértelműen verhetők. Kemény lesz persze. Szerintem gyors autóval rendelkeznek, és a két pilótájuk is képes az élbolyban autózni. És biztos vagyok benne, hogy érkeznek fejlesztéseik is” – fogalmazott a RaceFans.net portál hasábjain.

f1-norris-mclaren-2023-spielberg



Brown szerint amióta Andrea Stella vezetésével változtatások eszközöltek a csapat struktúrájában, gyorsabbá vált a fejlesztési ütemük, mint 2022-ben. „Ausztriában szerintem remekül beigazolódott az, hogy arra számítottunk, hogy erősek leszünk. Most azt kell bebiztosítanunk, hogy ezt folytatjuk a következő versenyeken is és nem csak pályaspecifikus jelenség volt.”

A McLaren ráadásul nem is dől hátra, és Brown szeretné, ha többször bele tudnának köpni a nagyok levesébe: „Még sok fejlesztésünk érkezik. Nem akarom megjósolni, hol leszünk, de a vágyunk, hogy odakeveredjünk a négy élcsapat közé, mint ezen a hétvégén. Nyilván pontok terén óriási a lemaradásunk tőlük, szóval utolérni őket nagy feladat lenne. De úgy gondolom, a harc az Alpine-nal és a többiekkel az ötödik helyért nagyon is él. De bízom benne, hogy folytatjuk ezt a fejlesztési ütemet és lesznek még ilyen hétvégéink, amikor nyers tempóból ott vagyunk a négy topcsapattal.”

Brown arról is beszélt, milyen újításokkal készülnek Silverstone-ra és az azt követő viadalokra: „Oscar autójára felkerül az, ami Lando autójára felkerült legutóbb. Lando gépe is kap még további fejlesztéseket. Aztán persze az összes csapathoz hasonlóan lesznek még fejlesztéseink az év során. Jön még egy jelentősebb újítás később. Úgyhogy úgy érzem, harcban vagyunk most az Alpine-nal. Nem követhetünk el hibákat, jó és megbízható autóra szükségünk, jól kell sikerülnie a bokszkiállásainknak, a rajtjainknak, ne legyenek balszerencsés incidenseink, amelyek persze részei a versenyzésnek. De úgy gondolom, egyértelműen zajlik a csata az Alpine-nal.”

f1-norris-mclaren-2023-spielberg-2

Az Alpine-nál érkezik a fenyegetést

Norris és a fejlesztett MCL60-as teljesítménye a riválisok figyelmét is felkeltette Auszriában: a Mercedes-pilóták is dicsérték a britet a futam után. A Brown által fő riválisként emlegetett Alpine részéről Pierre Gasly jegyezte meg, hogy érzékelik a Wokingból érkező veszélyt, ugyanakkor a francia bízik a saját fejlesztéseikben:

„A McLaren rendkívül gyors volt, ami nem túl jó jel számunkra, de egyúttal ennek motiválnia kell minket. Ez azt mutatja, hogy lehet nagyot ugrani. Mindez a kezünkben van: tudom, hogy jönnek fejlesztések a következő versenyeken, szóval várom, hogy lássuk, mit hoznak. Tudjuk, hol vannak az autó gyengeségei és hol kell jelenleg fejlődnünk, de ezt nem könnyű kijavítani. Remélhetőleg, a fejlesztések közül néhány segíteni fog ebben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: