DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ferrari: Sikeresek az új fejlesztéseink

Befejezte Charles Leclerc versenyképtelen barcelonai autójának felülvizsgálatát a Ferrari. Az olaszok nem találtak semmi kivetnivalót.

Charles Leclerc egyáltalán nem találta a tempót két hete Spanyolországban, ahol bemutatkozott a Ferrari új oldaldoboza, egyéb újítások mellett. A monacói mindössze Logan Sargeantet tudta maga mögé utasítani a kvalifikáción, majd a futamra átalakították az autó hátsó felfüggesztését, de pntot sem szerzett a végül bokszból rajtoló Leclerc.

A Ferrari kivizsgálta, mi okozhatta a gondokat Leclerc-nél, miközben Sainz a második helyet szerezte meg az időmérőn, majd a futamon ötödikként ért célba, ám nem találtak semmi problémát a 16-os autón.



Jock Clear, a Ferrari főmérnöke a Marca hasábjain dicsérte a csapat barcelonai újításait: „A csomag nem hozott 5-7 tizedes gyorsulást, amiről korábban szó volt, inkább 2-3 tizedmásodperccel lettünk gyorsabbak. Ami viszont pozitívum, hogy ez a két tized Barcelonában is előjött, ami kegyetlenül előhozza az autók gyengeségeit. Barcelonában nem lehet elrejteni a gondokat.”

„Szóval rendkívül pozitív, hogy a fejlesztéseink időt hoztak számunkra egy ilyen pályán. Az új fejlesztéseink egyértelműen sikeresnek nevezhetők, ez volt az Achilles-sarkunk” – utalt Clear az SF-23 vezethetőségére.

„A költségvetési limittel nem engedhetjük meg magunknak, hogy mindent kipróbáljunk, aztán rájöjjünk, hogyan lehetne a benne rejlő potenciált előhozni. Szerencsére megértettük, hogyan működik ez az új csomag, és tudjuk, hogy mitől léptünk előre, szóval ez most új lehetőségeket teremt számunkra.”

A hírek szerint – több más csapathoz hasonlóan – a következő komolyabb fejlesztési csomag Silverstone-ban várható a Scuderiától.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: