DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek
F1

Mercedes: Hamiltonnak nagyon nagy szerencséje volt

Ugyan Hamilton múlt héten a második helyen ért célba Barcelonában, mégsem sok választotta el attól, hogy versenye már a rajtnál kudarcba fulladjon.

A 38 éves hétszeres világbajnok az elmúlt időszak egyik legjobb eredményét érte el barcelonai második helyezésével, ráadásul azzal, hogy George Russell végzett a harmadik pozícióban, a 2022-es Brazil Nagydíj óta először örülhettek kettős dobogónak Toto Wolffék.

Hamilton csak a negyedik helyről kezdhette meg a Spanyol Nagydíjat, ám már a rajtnál átugrotta Lando Norrist, akivel azonban összeértek az első kanyarkombinációban, ami miatt Lando Norris versenye gyakorlatilag rögtön ment is a levesbe, és nem sokon múlt, hogy Hamilton is hasonlóképp járjon.

Végül azonban folytatni tudta a versenyt a mercedeses, a gumikezelésből gyenge Ferrari átugrása egyáltalán nem jelentett problémát Hamilton számára, így megszerezte a második helyet. A csapat vezető pályamérnöke, Andrew Shovlin nyilatkozott a Mercedes oldalán keresztül.



„Nagyon, nagyon szerencsések voltunk, mert az egyetlen dolog, ami sérült az autón, az a kereket takaró lemez volt a felnin, ami inkább csak a szabályok miatt van ott, ahol, nem pedig aerodinamikai megfontolásból, így nem igazán befolyásolta az autó teljesítményét.”

„A következő kerékcserénél ez a probléma nyilván meg is oldotta önmagát, így minden visszatért a normális kerékvágásba. Miután megerősítettük Lewisnak, hogy minden rendben van, onnantól nyomhatta, ahogy csak tudta és futhatta a saját versenyét” – tette hozzá Shovlin.

A kettős dobogóval a Mercedes előrelépett a konstruktőri pontversenyben a második pozícióba – megelőzve az Aston Martint –, Lewis Hamilton pedig megerősítette negyedik helyét az egyéni világbajnoki tabellán.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: