DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Nem passzoló pályán is működnek a Ferrari fejlesztései

Legalábbis ez eddig a véleménye Carlos Sainznak az F1-es Spanyol Nagydíj időmérője után. Ugyanakkor hiába az első rajtsor, a dobogót sem veszi biztosra.

Komoly fejlesztési csomaggal érkezett meg Barcelonába a Ferrari, amelynek keretében többek között az oldaldoboz kialakítása is jelentősen megváltozott. Az újításokkal Carlos Sainz a második helyre kvalifikált, miközben Charles Leclerc már a Q1-ben kiesett, így nehéz volt eldönteni, működnek-e a fejlesztések – az első sorból startoló hazai versenyző szerint jó az irány:

„Az új csomag főként a közepes és lassú tempójú szakaszon hivatott javulást jelenteni, és ezen a területen egyértelműen érezzük is a lépést a megfelelő irányba” – magyarázta a Formula.hu virtuális jelenlétében Sainz. „Ahogy azt a hétvége előtt is mondtam, egy lépés egy eltérő irányba nem jelent nagy fejlesztést vagy nagy változást a teljesítményt, inkább egy másfajta működési tartomány lehetőségét teremti meg az autóval. Ez volt a fő cél ezzel a fejlesztéssel, nem pedig az, hogy hirtelen fél másodpercet gyorsuljunk. Úgy gondolom, ez jól működik. Egyúttal szeretnénk, ha kiszámíthatóbbá és vezethetőbbé válna az autó, könnyebb legyen összerakni vele egy kört, és remélhetőleg ebbe az irányba haladunk.”

f1-sainz-ferrari-barcelona-2



„Sajnos egy olyan pályára jöttünk, amely nem fekszik az autónkhoz” – tette hozzá a ferraris. „A nagy tempójú szakaszokon a szezon eleje óta nem igazán jó a teljesítményünk. Ausztrália óta küszködünk az egyensúllyal, a pattogással és sok mindennel, ami nagy tempónál történik velünk. Úgyhogy most erre akarunk fókuszálni, hogy meglássuk, tudunk-e fejlődni, mert ahogy az látható, a lassabb tempójú részeken nem vagyunk annyira rosszak.”

Sainz megjegyezte: bár nem tudja, mivel szenvedett pontosan Leclerc, de szerinte az ő Q1-es kiesése is arra példa, hogy az SF-23-as csak egy roppant szűk tartományban működik igazán.

 

A dobogó is nehéz falat lesz

Ami a vasárnapi esélyeket illeti: Sainz szerint az első sorból startolva sem garantált a második hely, sőt a pódium sem: „Így is nehéz lesz, főleg úgy, hogy Checo a 11. helyről jön egy Red Bull-lal. Szerintem a mérnökök is azt fogják mondani, hogy a szimulációk alapján Checo így is előttünk fog végezni” – mondta a Q2-ben kieső Sergio Perezről.

f1-sainz-ferrari-barcelona-3

„És akkor harcolhattunk Landóval, a Mercedesekkel, valamint az Astonokkal is. Nem tudom pontosan, utóbbiakkal mi történt ma, de általában nagyon jó versenytempóval rendelkeznek. Szóval így is azt gondolom, hogy nehéz lesz vasárnap dobogót szereznünk. A lehető legjobban pozícionáltuk magunkat ehhez, de így is azt gondolom, hogy jó kis csata lesz ez.”

„Nem bántam volna, ha Lando vagy Lewis legyőz, mert itt sokkal jobb a tiszta ívről startolni. Ugyanakkor itt minden a szélárnyékról szól és hogy mennyire vagy szerencsés ilyen téren az 1-es kanyar felé menet. Természetesen mindent bele fogok adni az első kanyarnál és azért, hogy dobogót szerezzek, ha pedig Max valami furcsát csinál, akkor győzelmet.”

Sainz hozzátette: bár a Red Bullok külön ligát képviselnek, mögöttük viszont Monaco óta megfigyelhető, hogy elképesztően szoros a harc az él- és középcsapatok egyaránt, amit jól mutat az Alpine, a McLaren és a Haas eddigi biztató produkciója.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: