DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Egy edzés kevés, a sprint unalmas Russell szerint

Nem talált optimális beállítást a Mercedes Bakuban a korlátozott edzésidő miatt. George Russell csalódottan nyilatkozott: nyolcadik helyett ötödik lehetett volna, ha Alonso nem zökkenti ki.

A hullámzó teljesítmény volt jellemző a Mercedes, főként George Russell szereplésére az év első sprinthétvégéjén: a pénteki időmérőn csak egy 11. rajthelyet szerzett, a sprinten viszont negyedik rajtkockából negyedik lett. Vasárnap viszont az említett 11. rajtkockából csak egy nyolcadik pozíciót ért el – igaz, szerinte az ötödik hely is elérhető lett volna, ha…

„Apróságokon múlik az eredmény, a tegnapi időmérőn és a sprinten negyedik helyet szereztünk, most meg nyolcadikak vagyunk” – mondta futamáról az F1 TV-nek Russell. „Kicsit csalódást keltő, mivel a rajtnál pozíciókat nyertem és a bokszkiállásnál is megelőztem Strollt” – emlékezett vissza szemfüles manőverére a kanadai ellen, amely viszont hamar semmissé vált.



„Magabiztosnak éreztem magam, de az 1-es kanyarban Fernando kizökkentett. Túl korán fékezett, nekem pedig el kellett kerülnöm őt, aztán Lance és Lewis is megelőzött. Amúgy talán Fernando elé kerülhettem volna és így ötödik helyen végezhettem volna, ehhez képest messze van a nyolcadik hely” – mondta a brit, aki egy pluszpontot mentett, miután a futam végén kereket cserélt a leggyorsabb körre játszva.

Beállításproblémák a Mercedesnél

„Az utolsó pár futam alapján egyik erősségünk az autó fejlődése a hétvége folyamán” – beszélt arról, hogy a Mercedes jellemzően szakaszról szakaszra javul a nagydíjak során. Azerbajdzsánban azonban nem sikerült megtalálni az ideális működési tartományt. „Ezen a hétvégén az autó talán nem volt tökéletes ablakban, vélhetően mert csak egyetlen szabadedzés volt. Ez persze mindenkinek így volt, de az autó beállítása kihívás ebben a formátumban, és talán nekünk rosszul sikerült beállítanunk. Miamiban jobb munka várható ebben a tekintetben a több edzés miatt.”

Ennek kapcsán merült fel a kérdés, vajon elegendő-e az egyetlen 60 perces szabadedzés a sprinthétvégéken. Russell nem tartozik a sprintformátum ellenzői közé, de úgy gondolja, lehetne tökéletesíteni a menetrenden.

„Ezek az autók és gumik annyira összetettek, hogy szükség van egy kis tanulási időre az edzéseken. Remek mérnökök dolgoznak az F1-ben, kár értük, hogy az edzés után már nincs igazi munkájuk. Ami a sprintet illeti, a közepes gumin eléggé sablonosan alakult, túl sok akció nem jött az első kör után, szerintem elég unalmas volt. Nem vagyok a formátum ellen, de a részleteken még változtatni, javítani kell” – véleményezte az először kipróbált sprintformátumot Russell.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: