DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Hill: Verstappen már nem élvezi, most kellene befejeznie

Ha a kétszeres világbajnok a visszavonulással fenyeget és nem örömmel versenyez, akkor hagyja abba már most – mondja Damon Hill. Szintén ő beszélt arról: Verstappen nyolc vb-címet nyerhet.

Az elmúlt két szezon világbajnoka és jó esélye van arra, hogy a harmadik évben sem győzik le, sikerei csúcsán Max Verstappen mégis arról nyilatkozik időről időre, mikor fogja befejezni: célzott már arra, 2028-ban lejáró jelenlegi szerződése lehet utolsó F1-es megállapodása. Már az, hogy arról beszél, a túlzottan hosszú és zsúfolt versenynaptár miatt fog még az évtizedben visszavonulni, azt jelzi, talán jobban foglalkoztatja a befejezés gondolata, mint 25 évesen kellene – de Verstappen ezen is túlment, egyenesen még korábbi visszavonulását lengette be.

A sprinthétvégék átalakítása és az utóbbi időszakban jellemző formátummal való kísérletezés kapcsán mondta Ausztráliában: „Természetesen, magától értetődően azt remélem, nem lesz túl sok variálás. Máskülönben nem leszek itt túl sokáig.” Időnként azt érezhetjük, mintha Verstappen szenvedélye a Formula-1 iránt már most múlóban lenne – és ezt gondolja az 1996-os világbajnok Damon Hill is.



„Max fenyegetése a visszavonulással nagyon szokatlan. Furcsa ilyet hallani, nem igaz? Így mit fog kezdeni magával?” – fejtegette Hill a Sky Sports adásában, majd hozzátette: „Már most be kellene fejeznie, tényleg. Fejezze be most, és akkor lezárta. Szóba került az élvezet, ami szerintem nagyon fontos szempont. Élvezi? Mert én néha azt gondolom, hogy nem élvezi az egészet. Szeretni kell, amit csinálsz, különben lélekölővé válik.”

Verstappen értelmetlennek tartja a sprintet?

A holland nyilatkozataiból érződik, a kétszeres világbajnok számára fontosak a Formula-1 tradíciói a lebonyolítást illetően: számára egy nagydíj szabadedzésekből, egy időmérőből és egy futamból áll, ha pedig ezt túlságosan átalakítják, az számára már nem az F1.

„Szerintem ebben benne van az is, hogy Max nem akarja haszontalan dolgokra fecsérelni az idejét, amiket csak az újdonság miatt találnak ki” – beszélt erről Hill. „Ő ilyen, el tudom képzelni, hogy azon gondolkodik magában: nagydíjat akarok nyerni, nem félértékű futamot. Mi értelme annak? Az emberek nem fogják megkérdezni, hogy hány sprintfutamot nyertél.”

Szintén Hill: Verstappen nyolcszoros bajnok lehet

Bár az említett műsorban azonnali visszavonulást vetett fel, egy másik adásban Hill egy alternatívát felvázolva arról beszélt, Lewis Hamilton és Michael Schumacher rekordját megdöntve Verstappen akár nyolc világbajnoki címet is nyerhet.

„Biztos vagyok benne, hogy még jobb lehet. A versenyek során érettebbnek tűnik, tudja, hogy nem kell mindig a gázon állni, de ha kell, elő tud venni valamit a zsebből” – fejtegette az F1 Nationben. „A határ a csillagos ég, akár nyolc bajnoki cím is lehet belőle. Megvan az ehhez kellő könyörtelensége. A legtöbb ember nehezen tud azonosulni ezzel, hiszen a normál életben önzőnek és taszítónak találják. De egy olyan sportban, ahol a cél a győzelem, ez egy teljesen elfogadható hozzáállás. Itt nem szépen kell játszani, hanem nyerni kell.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: