DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Gasly nem tart a csapattársával való viszálytól

Bár korábban voltak összetűzéseik, Pierre Gasly nem gondolná, hogy Esteban Ocon és közte ez folytatódna a jövőben. Az Alpine csapatához igazoló versenyző szerint mindketten felnőtt emberek.

A múltban finoman szólva sem volt felhőtlen Esteban Ocon és Pierre Gasly viszonya, jövőre viszont a két francia pilóta már egy csapatban fog versenyezni az Alpine színeiben. Emiatt sokan aggódnak, hiszen Ocon és Alonso között is voltak problémák a pályán, Gasly viszont igyekezett mindenkit megnyugtatni ezzel kapcsolatban.

„Esteban az a srác, akit a legrégebben ismerek a paddockban. 20 évvel ezelőtt találkoztunk, elég sok mindent elért, mióta mindketten az F1-be kerültünk, megvalósítottuk az egyik álmunkat, megkaptuk a lehetőségeinket és most a világbajnoki címért szeretnénk harcolni mindketten. Nem titok senki előtt, hogy voltak hullámvölgyeink, de úgy gondolom, mára felnőttünk” – értékelte a helyzetet az AlphaTauri alakulatától távozó versenyző.

„Felelősséggel tartozunk a csapatért. Egy gyártónak vezetünk, szóval mindketten tudjuk, hogy előnyünkre válik, ha jól együttműködünk, és azon dolgozunk, hogy gyorsabb autónk legyen. Emiatt nem aggódom. Úgy gondolom, ez egy lehetőség arra is, hogy a múltat elhagyjuk, és egy egészséges helyen legyünk. Volt már néhány közös megbeszélésünk eddig, melyek nagyszerűek voltak” – folytatta Gasly.

 

Csapaton belül megszokott dolog a rivalizálás



A Red Bull kötelékét elhagyó pilóta szerint egy teljesen normális dolog, amikor házon belül riválisokká válnak a pilóták. A francia szerint ez így egészséges, és ezt részletezte is.

„Ez ugyanaz a helyzet, mint ami nekem volt Yuki (Tsunoda), Danyiil (Kvyat), vagy Brendon (Hartley) esetében. Az F1-ben vezetve győzni akarsz. Ilyenkor az sem számít, hogy csapattársakról vagy más csapatokból származó srácokról van szó, mivel azért csinálsz mindent, hogy a nap végén a legjobb legyél. Ennek egy egészséges rivalizálásnak kell lennie a csapattársak között, tudva, hogy az istálló számára fontos a jó együttműködés” – mondta el a RacingNews365-nek adott interjúban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: