DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Perez: Nem szeretnék ajándék győzelmet kapni

A Red Bull mexikói versenyzője nem szeretné, ha az ölébe hullana a hétvégi győzelem. A hétvégén hazai pályán versenyző Perez Verstappen és a Red Bull közbenjárása nélkül szeretne nyerni.

Hazai versenyhétvégéjére készül Sergio Perez, aki az első mexikói pilóta lehet, aki saját közönsége előtt nyerhet Formula-1-es versenyt, azonban csak úgy lenne igazán édes számára a siker, ha önerőből tudná mindezt megtenni.

Azonban egy esetleges helycsere, vagy egy olyan taktikai húzás, amellyel őt hoznák előnybe, nemcsak Perez felé lenne köszönetnyilvánítás a csapat részéről, amiért Verstappen mindkét vb-címe alkalmával nagyszerűen segítette csapattársát a mexikói, de fennállása első világbajnoki kettős sikeréhez is segíthetné a Red Bullt.

Perez ugyanis csak kettő ponttal van lemaradva Charles Leclerc mögött, a minap Guadalajarában bemutatózó Perez azonban nem kér senki segítségéből: „Nincs szükségem rá, hogy bárki is nekem adjon valamit. Egész életemben úgy kellett versenyeznem, hogy senki sem tett nekem szívességet” – szögezte le a négyszeres futamgyőztes.



Hamilton ellen bemutatott manőverei után joggal illetik a védelmi miniszter becenévvel a mexikóit: „Ez vicces! Mindenhol rendkívül népszerűvé vált ez a név, de jobb szeretném, ha a támadásokért felelős miniszter lehetnék, mert támadni jobban szeretek, mint védekezni. Persze jó, ha védekezni is tud az ember” – mosolygott Perez.

„Sosem kellett eltűrnöm diszkriminációt az F1-ben azért, mert latin–amerikai vagyok, de ha van egy jó versenyem, akkor nem kapok akkora figyelmet, mint egy európai pilóta. Viszont én imádom, hogy mexikói vagyok és nincs is erre semmiféle panaszom. A szezon közepe sajnos eléggé hullámzó volt részemről, s bár év elején még harcban voltam a címért, de az autó fejlesztésével sajnos visszaestem.”

S bár azt elismerte Perez, hogy nem szeretné, ha ajándékba kapná a győzelmet, az nem volna ellenére, ha Verstappen beállna mögé, és hozzásegítené őt egy hazai sikerhez: „Semmi kétségem afelől, hogy Max megtenné értem ugyanazt, amit én tettem érte az elmúlt két évben, de tökéletes hétvégét kell teljesítenem, ha győzni szeretnék.”

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol minden futam után megvitathatod a többiekkel, hogyan tetszett a legutóbbi verseny és nem maradsz le a legfontosabb hírekről sem!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: