DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Wolff: Büszkén viseltem a Red Bull színeit

Versenyzőként még az osztrák cég támogatását élvezte Toto Wolff, aki a későbbiek során is jó kapcsolatot ápolt az alapítóval. A Mercedes csapatvezetője felidézett néhány régi emléket.

A szombati időmérő edzést megelőzően érkezett a hír, hogy hosszú betegség után, 78 esztendősen hunyt el a Red Bull alapítója és tulajdonosa, Dietrich Mateschitz. A szakember halála megrázta a sportágat, vasárnap pedig az F1-es csapatuk a konstruktőri világbajnoki cím bebiztosításával tiszteleghetett az emléke előtt Austinban.

A futamot követően ezzel kapcsolatban Toto Wolffot is kifaggatták a sajtó munkatársai, miután a Mercedes csapatfőnöke egykoron a Red Bull támogatottja volt. Az 50 éves osztrák még pilótaként regionális Formula Ford bajnokságokban, majd később GT-szériákban indult, ezekre az időkre pedig szívesen emlékszik vissza.

„Az autómat a Red Bull szponzorálta, de büszke voltam arra, hogy junior versenyzőként és GT-versenyzőként viselhettem ezeket a színeket annak idején. Red Bull-versenyzőnek lenni igazán rangos dolog volt, szóval büszkén viseltem a csapatruházatot” – idézte őt a GrandPrix247.



Wolff szerint Mateschitz igazi zseniként, képes volt egy olyan piacot teremteni, ami korábban nem is létezett.

„Igazából osztrákként elég jól ismered a Red Bull történetét, őt és a csapatát. Amikor elkezdték árulni az italt, néhány klub egyszerűen visszautasította őket. Megkérdezték tőle mit árul, mégis mi az? Aztán elkezdték összekeverni vodkával, és hirtelen sláger lett. Olyan volt, mint egy drog, bekerült a jó müncheni klubokba, és mítoszt teremtett a Red Bull körül. Az árból sem engedett, amikor a nagy áruházak azt mondták, hogy ezt olcsóbban is meglehet csinálni, a profit jelentős részét pedig a sportba fektette. A fickó egyszerűen nagyobb volt az életnél. Amit ő tett Ausztriában a futballért, a jégkorongért, a Lipcséért, a versenyprogramért, az hihetetlen” – folytatta Wolff, aki arra is kitért, szerinte mi volt Mateschitz legnagyobb eredménye.

„Azt hiszem, a legnagyobb eredmény a márka. 1990-ben jelent meg, tehát 32 évről beszélünk, és nem tudom, hány milliárd eurót keres a cég, de egy új piac megteremtése, egy olyan termék feltalálása, ami csak Thaiföldön létezett más csomagolásban, konkrétan globális szereplővé tette. Ez messze felülmúlja és beárnyékolja mindazt, ami a sport körül van, de emlékszem, egyszer azt mondta nekem, hogy inkább csinál egy sportprojektet amíg élvezi, még akkor is, ha pénzt veszít vele. Nem sok vállalkozó van, aki ezt mondaná a sport szeretete miatt” – emlékezett vissza Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: