DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Leclerc lehet a jövő bajnoka Verstappen menedzsere szerint

Nem írná le a Ferrarit és monacói pilótáját a címvédő menedzsere. Raymond Vermeulen úgy látja, egy megfelelő csomaggal Charles Leclerc könnyedén világbajnok lehet a közeljövőben.

Kiváló formában kezdte a 2022-es idényt Charles Leclerc, a Red Bull pedig több gonddal is szembesült tavasszal, így igazán jó esély kínálkozott a monacói pilóta számára, hogy megszerezze pályafutása első világbajnoki címét. Ez végül nem valósult meg, miután az energiaitalosok is versenyképesebbek lettek, Max Verstappen pedig kivételes teljesítményre volt képes. Bár a bajnoki csata ettől még lehetett volna szorosabb a Ferrarit technikai problémák, egyéni és stratégiai hibák is hátráltatták.

Mindennek következményeként Verstappen már Japánban bebiztosította második vb-címét, ám a holland menedzsere úgy érzi, Leclerc még okozhat gondokat a következő esztendők során.



„Sok hiba történt a Ferrarinál, ami mindkét pilótájukat sújtotta. Ezek azért is történhettek, mivel elég laza volt az autójuk hátsó része, ami egy kicsit kiszámíthatatlan” – utalt ezzel többek között Leclerc Franciaországban elkövetett hibájára. „Ha már ez a helyzet hátul, kicsit jobban megnyomod és közelebb kerülsz a határhoz, akkor könnyedén hibázhatsz. Persze könnyű ujjal mutogatni, de szerintem, ha megvan a megfelelő csomagja, Charles mindenképpen egy jövőbeli Formula-1-es világbajnok lehet” – mondta el Raymond Vermeulen az F1 Nation podcastben.

Vermeulen szerint védence és riválisa egyenlően tehetségesek, és csak az autók okozzák a jelenlegi különbségeket.

„Szerintem Charles ugyanolyan tehetséges. Úgy értem, néhány pole-pozíciós kör, amit idén összehozott, egyszerűen hihetetlen volt. Azt is gondolom, hogy megvan a megfelelő versenyzői tudása, de ha a verseny során jobban elkopnak a gumik, akkor pilótaként nem sokat tehetsz ellene. Lehetsz olyan, mint Sergio Perez, aki az egyik legjobb a hátsó abroncsok kezelésében, szerintem mindannyian elég jók ebben az értelemben. Alapvetően egy olyan autóra van szükséged, amely másfél órán keresztül teljesít, és Charlesnak a versenyek nagy részében ez nem volt meg” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: