DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Berger a szezonnyitó előtt megmondta, a Red Bull lesz a legjobb

Sokan sokféle jóslásba bocsátkoznak az évad eleji tesztek idején. Gerhard Berger viszont kiválóan megérezte, hogy a Red Bull utolérhetetlen lesz idén, Alesi pedig a Ferrari feltámadását jósolta.

Mindkettőjüknek igaza lett. Eleinte úgy tűnt, az első három futam lezárultával, hogy Jean Alesi ferraris jóslata igazolódik be jobban. Bár látszott, hogy a Red Bull és a Scuderia kiemelkedik a mezőnyből, az energiaitalosoknál Max Verstappen kétszer is a győzelemért küzdve kiállni kényszerült technikai hiba miatt.

Emiatt hatalmasra nőtt a hátránya az összetettben, a Ferrarik pedig óramű pontossággal működtek és rendkívül gyorsak voltak, a Mercedesek mélyen lemaradva, sokszor még a Haas és az Alfa Romeo is előttük járt. Lewis Hamilton Imolában például sem a sprintfutamon, sem a másnapi versenyen nem tudott pontot szerezni, még kört is kapott a győztes Max Verstappentől.

Alesi ezt gondolta februárban az új vörös autó bemutatásakor, amiről a Formula.hu is beszámolt. „Lehetőségem volt megtekinteni az új Ferrarit és teljesen letaglózott, mennyire keskeny építésű lett az autó. Remélem, hogy olyan gyors is lesz, mint a Red Bull és a Mercedes.”

„Őszintén szólva, ez az új autó egy drágakő. A Red Bullról semmi különlegeset nem tudhattunk meg eddig, mert az csak egy, a bemutatóra készült verzió volt, nem fedték fel a valódi formákat. A Ferrari viszont mindenkit sokkolni fog” – gondolta Alesi február tizenhatodikán. Igaza lett, az évad első versenyein nyers erőben a vörösök voltak a legjobbak, leginkább az időmérőkön, de a spanyolországi motorhibáig a megbízhatóság is rendben volt. Utána azonban vezetői, technikai és stratégiai hibák miatt rengeteg futamgyőzelmet és ezzel pontot bukott el Charles Leclerc, így már a Japán Nagydíjon el is dőlt a világbajnoki cím Max Verstappen javára.



 

Nem most hangzott el Berger és Alesi véleménye, hanem még a nyitófutam előtt

A Red Bull a kezdetektől kiemelkedően jól teljesít, különösen versenytempóban. Ezt Gerhard Berger Helmut Marko folyamatos mosolygására alapozta, igaza lett. „Amikor egy istálló ilyen sok kört képes megtenni a tesztnapokon, az bizonyságot ad, hogy jó úton járnak. A teszteket követően általában egy pilóta már érzi azt, ha jó helyzetbe kerül az évadot tekintve.” Ezt szintén nem utólag nyilatkozta Berger, hanem még az első versenyhétvégét megelőzően.

„Az embernek jó kedve támadt, amikor a Red Bull Racing köreiben mozgott a tesztnapokon. Leginkább azért, mert rendre azt láttam, hogy a főtanácsadó, Helmut Marko folyamatosan mosolygott. Úgy vélem, a Red Bull Racingnél már most tudják, hogy új autójuk könnyen vezethető, a hosszabb etapokon is ezt a tendenciát figyeltem meg. Szerintem a Red Bull lesz a mezőny elején” – osztotta meg gondolatait Gerhard Berger március 16-án, az első versenyhétvége előtt.

A tízszeres futamgyőztes osztráknak teljes mértékben igaza lett, a Red Bull gyorsan kijavította a technikai hibákat és a negyedik futam óta szárnyal. Max Verstappen már tizenkét futamgyőzelemnél jár idén, az autó a szezon során csak egyre gyorsabb lett. Valóban nem volt véletlen Helmut Marko feltűnő mosolygása. De ki nevet majd a jövő évben?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: