DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Perez: Nagyszerű eredmény a csapatunknak

Hatalmas csatában a harmadik helyen ért célba Sergio Perez, ám Charles Leclerc büntetése miatt végül a második pozíciót kaparintotta meg. A futam utáni zűrzavar miatt a mexikói szűkszavúan értékelt.

Már a rajtnál sikerült előrébb lépnie a Red Bull pilótájának, így a piros zászlót követő újraindítás után a harmadik helyről várhatta a folytatást. Sergio Perez végül a leintés előtt néhány körrel utolérte a gumikkal erősen megküzdő Charles Leclerc-t, akivel hatalmas csatát vívtak a futam végén.

A mexikói versenyző megelőzni ugyan nem tudta ellenfelét, ám a Ferrari pilótája levágta az utolsó sikánt, így egy öt másodperces büntetéssel gazdagodott, amivel Perez örökölte meg a második helyet. Mindez jelentős zavart okozott, hiszen időközben az is kiderült, hogy ezzel Max Verstappen bebiztosította második világbajnoki címét, így a szokásos futamot követő interjúk is kicsit rövidebbre sikerültek.



„Ez egy nagyszerű eredmény a csapatunknak, és azzal, hogy Max világbajnok lett, ez így egy óriási nap számunkra. Kellett nekünk ez a lendület, ezt pedig igyekszünk megtartani a szezon legvégéig” – értékelt szűkszavúan a 32 esztendős pilóta.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: