DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Megszüntetheti akadémiáját az Alpine

A franciák vezérigazgatója, Laurent Rossi elismerte, hogy az igen kényes Piastri-ügy kapcsán a menedzsment mérlegeli annak lehetőségét, hogy a csapat megszüntesse versenyzői akadémiáját.

Bár az Oscar Piastri körül kialakult szerződéses vita véget ért, az ügy következményei várhatóan még sokáig éreztetik hatásukat a Formula-1 világában. Laurent Rossi – aki továbbra sincs kibékülve Piastri döntésével és magatartásával – egy interjúban elismerte, hogy valós lehetőségként tekintenek pilótaakadémiájuk felszámolására, hiszen az ausztrál esete megmutatta, hogy egy csapatnak nem feltétlenül szükséges milliókat invesztálnia egy fiatal versenyző karrierjébe ahhoz, hogy aztán az autójába ültesse.

Rossi és az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer elsősorban Piastri lojalitását kérdőjelezték meg az elmúlt hetekben, a vezérigazgató szerint pedig nem ők az egyetlenek, akik így gondolják a dolgot: „A legtöbb ember a paddockban hasonlóképp érez. Ez az ügy nem tett jót a sportnak, hiszen a saját sérelmeink mellett az egész sportág elszenvedett egy ütést. A legnagyobb probléma, hogy ezzel a piac meglehetősen képlékennyé vált, aminek következtében a részvényesek befektetései veszélynek lettek kitéve” – magyarázta Rossi a The Race című szaklapnak.



A francia szakember szerint a Piastri-ügy erőteljesen megkérdőjelezi a versenyzői akadémiák létjogosultságát, hiszen a csapatok ezentúl saját támogatottjaiktól sem várhatnak lojalitást: „Ha egy csapat úgy dönt, hogy nem fektet pénzt fiatal tehetségek nevelésébe, akkor az évek során megspórolt pénz segítségével egyszerűen elcsábíthatják őket. Ezért nem vagyok biztos benne, hogy továbbra is szeretnénk-e fiatalokat támogatni, különben olyan szerződésekkel kellene őket magunkhoz láncolnunk, ami nem biztos, hogy elnyeri a tetszésüket. Milyen megoldás létezik erre a problémára? Emiatt meggondoljuk, hogy a jelenlegi akadémistákat követően folytassuk-e ezt a tevékenységet, velük ugyanis többéves megállapodásunk van, amit a végsőkig tiszteletben fogunk tartani. Meggondoljuk, hogy felkaroljunk-e újabb fiatalokat, hiszen miért tennénk?” – tette fel a kérdést Rossi.

Az Alpine-nak jelenleg két juniorversenyzője szerepel az F2-ben Jack Doohan, valamint Olli Caldwell személyében, az F3-ban pedig szintén két versenyző képviseli a franciákat: az idei bajnok Victor Martins, illetve Caio Collet. Mellettük számos alacsonyabb kategóriában versenyző fiatal is kapcsolatban áll a csapattal. Rossi azonban elismerte, hogy a fiatal tehetségek támogatása a Renault motorsport-programjának szerves része volt az elmúlt évtizedekben: „Ez része a saját történelmünknek, valamint a motorsport történelmének. Ezeket az akadémiákat többnyire a részvényesek és a gyártók teszik lehetővé. A kérdés, hogy szeretnénk-e változtatni ezen, és esetleg precedenst teremteni a jövőre nézve? Ugyanakkor ez egy értéke is a vállalatunknak, mert hiszünk a tehetségek felkarolásában, és abban, hogy amikor készen állnak, akkor tökéletesen illeszkednek majd a csapat kultúrájába” – zárta gondolatait az Alpine vezérigazgatója.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: