DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ricciardo: Verstappen 2018-ban vált férfivá

Megnevezte azt az időszakot Daniel Ricciardo, amikor véleménye szerint Max Verstappen érett versenyzővé vált. Az ausztrál szerint a címvédő annak idején nagyon gyorsan fejlődött.

2015-ben érkezett meg a Formula-1-be Max Verstappen, aki először a Toro Rosso csapatánál kapott lehetőséget, majd a 2016-os Spanyol Nagydíjon már a Red Bull autójában ülhetett. A bizalmat gyakorlatilag azonnal meghálálta, hiszen megnyerte azt a futamot, a későbbiek folyamán pedig fokozatosan egyre erősebbé vált Daniel Ricciardo csapattársaként.

A McLaren pilótája most visszaemlékezett azokra az évekre, amikor egy csapatban versenyeztek a holland versenyzővel. Ricciardo szerint 2018-ban Verstappen jelentős fejlődésen ment keresztül az érettséget tekintve a pályán és azon kívül is.



„Már 2016-ban, ha nem korábban, de legkésőbb 2018-ban bizonyította a gyorsaságát. Úgy emlékszem, hogy az első négy-öt versenyen hibázott, de gyorsan megtalálta a módját, hogy javítson a hibáin, és sokat érett. Azt hiszem, 2018-ban vált fiatal fiúból férfivá, némi pályán kívüli érettséggel” – idézte Ricciardót a RacingNew365.

Az ausztrál örül korábbi csapattársa sikereinek, mivel annak idején képes volt felvenni a harcot egy olyan pilótával, aki később világbajnok lett.

„Következetesebbé váltak ezáltal a pályán elért eredményei. Úgy vagyok vele látva, mit ért el, hogy örülök neki, mert én legalább felvettem vele a harcot. Ettől még mindig jól nézek ki” – tette hozzá nevetve a 33 esztendős versenyző.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: