DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Horner: Ezt csak mi veszíthetjük el

A Red Bull csapafőnöke szerint csak a saját hibájukból bukhatják el az idei világbajnokságot. Az energiaitalosok mindkét pontversenyben hatalmas előnnyel rendelkeznek.

Az egyéni tabellán Max Verstappen is bőven elhúzott ellenfeleitől, de csapatként a Red Bull előnye is jelentős a konstruktőrök között. Közeledve a szezon végéhez gyakorlatilag már csak a technikai gondok, vagy az egyéni hibák vehetik el tőlük a világbajnoki címeket, ezt pedig Christian Horner sem tagadta.

A csapatvezető szerint főként nekik kellene hibázniuk ahhoz, hogy ebből a helyzetből bajba kerüljenek.



„Nagyszerű helyzetben vagyunk, és valószínűleg nekünk kellene elveszítenünk. Persze matematikailag semmi sem biztos, amíg nincs vége. A megközelítésünk az, ami mindig is volt, hogy futamról futamra haladunk. Következő futam, következő vasárnap, és ugyanaz az erőfeszítés. Nem engedjük meg magunknak, hogy túlságosan előre gondolkodjunk” – idézte Horner szavait a GrandPrix247.

A szakember természetesen Max Verstappent is csak dicsérni tudta, a holland ugyanis fantasztikus formában van, Hollandiában pedig már idei tizedik győzelmét aratta.

„Lenyűgözött mekkora őrület volt ezen a hétvégén. Max az elejétől fogva koncentrált volt, attól a pillanattól kezdve, hogy megérkezett, egészen addig, amíg meglátta a kockás zászlót” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: